• Sport
Mágó Károly
Mágó Károly

Kammerer Zoltán: legfeljebb pár hétre cserélnék Dzsudzsákkal

Közel negyvenévesen is naponta legalább kétszer edz Kammerer Zoltán. És készül az újabb olimpiára. A háromszoros olimpiai bajnok kajakozó azt mondja, sok mindenről le kellett mondania az életben, de hogy pontosan mi mindenről maradt le, azt nem tudja.

Háromszoros olimpiai bajnok, ebből kettőt Sydneyben szerzett. Hogyan emlékszik vissza arra az olimpiára?

A sydney-i olimpia egy kimagasló esemény volt. Ezt nem csak én mondom, és nem is csak azért, mert két aranyat nyertem. Ott tényleg minden összhangban volt. Nem véletlenül mondta Samaranch (Juan Antonio Samaranch a Nemzetközi Olimpiai Bizottság korábbi elnöke – szerk.), hogy ezt felülmúlni nem lehet. Nagyon precízen működött minden. A hangulat is remek volt. Jó hangulat volt a többi olimpián is, amin részt vettem, de ez kiemelkedett mind közül. Nem volt túlrendezve - mint mondjuk a pekingi, ahol minden csillogott, villogott, zenélt, aztán meg összedőlt, vagy elromlott. A görögországi olimpia meg félkészen volt megrendezve. Mondjuk, szerintem a londoni olimpia a sydney-i európai változata volt.

Kammerer Zoltán

Kammerer Zoltán

Fotó: Simay Dóra

EZT IS AJÁNLJUK:

    Kellett ez a tökéletes összhang a két aranyhoz?

    Sokat számít a komfortzóna egy verseny alatt, hogy egy versenyző hogyan érzi magát. Szerintem abban, hogy Londonban is szép számmal nyertünk érmeket, az is közrejátszott, hogy ott is nagyon jó volt a hangulat. Ezt persze nem úgy kell elképzelni, hogy mindenki eljárt minden este bulizni, meg csajozni - egész egyszerűen jól éreztük magunkat.

    Az olimpiai faluban elég szigorú a rend. A ki-be járást ott komolyan veszik?

    Mi kajakosok, az olimpiai falut csak utolsó egy-két nap látjuk. Amikor mi beköltözünk, már csak a maratoni futás és a vízilabda döntő van hátra, aki igazán meg van feszülve, az 20-30 ember. A többiek már vagy hazamentek, vagy nagyon fáradtak. Az igazi nagy pezsgést én még nem tudtam átélni olimpián.

    Mert, hogy amikor az igazán nagy pezsgés van, akkor önök még erőteljesen készülnek.

    Készülünk, vagy egész egyszerűen még itthon vagyunk.

    Sydney után négy évvel Athénban újabb aranyat szerzett. Miben volt az más?

    Az is egy remek olimpia volt. Igaz, az egy tipikus jöttünk, láttunk, győztünk dolog volt. Kimentünk vasárnap, hétfőn kezdődött a verseny, kedd, szerdán selejteztünk, pénteken volt a döntő, aztán meg jöttünk haza.

    Pontosan hány napot voltak Athénben?

    Hetet.

    Egy hét alatt lerendeztek mindent?

    Igen. Ott aztán nem nézelődtünk, nem bámészkodtunk, nem voltunk más sporteseményen. Kicsit hiányzott is, de nem azért mentünk.

    Beszéltünk arról, hogy 2000-ben két olimpiai aranyat is szerzett, de nem akkor, hanem négy évvel korábban – nagyon fiatalon, 18 évesen – járt először olimpián. Ráadásul az olimpiai kvótát Storcz Botonddal szemben nyerte el.

    Magát a kvótát igazából a Botond szerezte meg. Aztán az első válogatón ő nyert, a következő válogatón meg neki jött a szerencsétlen ételmérgezése. Így azon a válogatón ő nem indult és én nyertem, aztán volt egy szétlövés, amiből én jöttem ki győztesen. Így jutottam ki.

    Később több aranyérmet is szereztek közösen, csapatban. Emiatt az 1996-os kvalifikációs verseny miatt volt valaha önök között konfliktus?

    Nem, dehogyis. Sem akkor, sem azóta. Erről senki sem tehetett. Én emiatt nem fricskáztam, vagy nem ugrattam soha. Miért is tettem volna? A következő évben rögtön bizonyította, hogy mekkora klasszis. Világbajnoki címet szerzett, többek között egyesben is. Teljesen párhuzamosan futott a karrierünk 2005-ös visszavonulásáig. Nem nagyon volt olyan csapat, amiben ne együtt ültünk volna.

    Barátok is?

    Igen, mondhatjuk. Nagyon sok időt töltöttünk együtt. Azt szoktuk mondani, hogy sok közös titkunk van.

    Fotó: Simay Dóra

    Gyakorlatilag minden korosztályban, minden versenyt megnyert.

    Serdülőkorban már ifi világbajnok voltam, és mindig kicsit a korcsoportom előtt jártam. Serdülőként voltam ifi vb-n, az 1996-os felnőtt olimpia előtt pedig még ifi versenyző voltam, és így vehettem részt olimpián és ez csodálatos volt.

    Az mikor tudatosult önben, hogy kajak-kenu versenyző lesz?

    Az elején az egészből csak annyit éreztem, hogy jókat túrázunk, meg szeretem az egészet. Minden olyan jópofa volt. Aztán néhány évvel később, már jöttek az eredmények – országos bajnoki címek – és akkor éreztem, hogy nem csak szeretem ezt az egészet, hanem nincs az az edzés mennyiség, amit ne bírnék megcsinálni. Az 1992-es olimpiát már úgy néztem, hogy milyen jó Egerszegi Krisztinának meg a Szabó Bencének.

    Érdekes, hogy nem kajakozókat említ, hanem egy úszót és egy vívót.

    Mert akkor éppen nem ment úgy a magyar kajaksportnak. Viszont amikor kezdtem, a nyolcvanas évek végén, akkor igen. A Csipes-Gyulai uralmon nőttem föl.

    Akkor az adott egy lökést?

    Hát igen, én gyerekkoromban majdnem minden nap megnézetem az 1988-as győztes futamukat. Nekem a nagy flasht igazából az az olimpia adta, de csak a következőt néztem úgy tudatosan, hogy szeretnék olimpikon lenni. 1988-ban, 10 évesen még nem azért néztem, mert olimpikon akartam lenni, hanem mert egyszerűen rajongtam értük.

    Volt családi indíttatás? Tolták a szülei efelé?

    Nem, csak annyi volt, hogy a szüleim hagyták, hogy versenyezzek. Az indíttatás annyi volt, hogy nem hátráltattak.

    Hogyan jött az egész?

    Én focista akartam lenni, Nyilasi Tibi volt a példaképen. Meg Farkas Bertalan.

    Na várjon! Utóbbi nem focista.

    Nem, ő ugye úrhajós volt. De az hamar kiderült, hogy űrhajós nagyon nem lehetek, és akkor maradt a sport. Az is kiderült, nem sokkal később, hogy a focihoz nincs nagy tehetségem, és akkor 1987 októberében jött haza a nővérem, hogy hatodikos lányokat keresnek kajakozni. Én ugye negyedikes fiú voltam, elvileg nem is mehettem volna, de úgy döntöttem, hogy én megyek.

    A focit említette. Nagyon sok nem focista mondja azt, hogy én ezt vagy azt nyertem – akár olimpiát, vagy mondjuk világbajnokságot – és mégis a klubbon belül a focisták – még ha jóval szerényebb eredményeket értek is el – sokkal nagyobb odafigyelést kaptak. Érezte ezt valaha?

    Persze, de nem haragszom a focistákra. Mindenhol kimagasló dolog a foci. A kajak- kenu elég hátul van az ilyen ranglistán, de erre csak azt tudom mondani, hogy el kell menni focistának, akinek nem tetszik. Ezzel nem lehet mit tenni. Én szeretem a kajakozást. Hiába keres egy nálam jóval kevesebb eredményt elérő focista egy nullával jobban, én nem tudnék még úgy sem focizni, mint ő. Én nem sajnálom Dzsudzsák Balázstól az autóparkját. Nekem soha nem lesz annyim, viszont neki meg soha nem lesznek világbajnoki címei. Persze lehet, hogy nem is akar. Nem vagyok rájuk irigy, nyilván cserélnék velük egy-két hétre, de örökre nem.

    Három olimpiai arannyal a háta mögött meg lehet ebből élni?

    Én húsz éve topon vagyok, kényelmesen meg tudok élni, de meggazdagodni soha nem fogok. Azt mondom, amíg sportolok, nem lesznek anyagi gondjaim, de nincs felhalmozva több százmillió forintom és nincs Ferrari a garázsban.

    Közel harminc éve sportol. Meddig bírja még?

    Nem tudom. Az olimpiára szeretnék kijutni és azután sem szeretnék visszavonulni. Nagyon szeretem, amit csinálok.

    Kammerer Zoltán

    Kammerer Zoltán

    Fotó: Simay Dóra

    Csökken közben az elvárás saját magával szemben, vagy mindig az arany a cél?

    Amikor Sydneybe kimentem, akkor sem két aranyért mentem. Ilyen elvárást nem teszek magam elé, egész egyszerűen mindig annyit várok magamtól – de ez minden időszakra, a versenyre, az edzésre és a pihenőnapra is igaz – hogy abból a napból, abból a pillanatból, jóból vagy rosszból a maximumot hozzam ki. Ha a vízen vagyok, akkor a vízen, ha szárazföldön, akkor a szárazföldön.

    Ez most napi hány edzést jelent?

    Kettőt vagy hármat.

    Többet edz, mint néhány évvel korábban? A rutin pótolhat bizonyos dolgokat?

    Semmiképpen sem edzek kevesebbet. De az igaz, hogy most már sokkal fontosabb a minőség az edzésen. Azért már egy kicsit lassabb a regeneráció. Ugyanolyan sokat kell dolgozni, ugyanúgy elfáradok edzésen, de mivel eltelt húsz év, a magánéletben kevesebbet engedhetek meg magamnak. Most már nem fér bele, a mozi, egy vacsi, egy randi vagy egy séta. Ilyen nincs. Hétvégén pedig teljes pihenés.

    Az elmúlt harminc évet és a rengeteg edzést hogyan élte meg? Mint egy jó bulit, vagy mint egy nagy melót?

    Mint a világ legjobb dolgát. Azt csinálhattam, amit a világon a legjobban szeretek. Ha arra kíváncsi, hogy miről maradtam le, azt nem tudom megmondani. A bulizásos időszak kimaradt az életemből. Amikor mondják, hogy mennyi lemondással jár az élsport – nem mehetsz szórakozni, csajozni, inni – ez mind igaz, de én nem tudom, milyen bulizni, inni, csajozni.

    No, hát azért a csajozásról csak nem maradt le. A nőkben azért él egy kép a csinos, kajakos férfiakról.

    Az a Kucsera. Mindig volt barátnőm, de nem ettem nagykanállal az életet. Nem késtem és főleg nem hagytam ki nő miatt edzést.

    Térjünk vissza a kajakra. Kettesben és négyesben nyert olimpiát. A kajaknak ez a változata, mennyire függ az egyéntől és mennyire a csapattól?

    Nagyon fontosak az egyéni képességek. Az edzések kilencven százaléka egyedül zajlik – amikor futsz, úszol, kondizol, akkor egyedül vagy. Amikor a kettesre vagy a négyesre készülünk, ott már csak az összecsiszolás van hátra. Nyilván nálunk is nagyon fontos a csapatszellem. Nem úgy van, hogy csak beül a négy legjobb. Nálunk a négyszer egy az nem mindig négy. Sokat kell gyakorolni és egy húron pendülni a másik hárommal. Nem mindegy, hogy ki hol ül, melyik pozícióba. Összetettebb annál, mint hogy lemegyünk a Balatonra, rátesszük a vízre a túrakajakot aztán jó lesz.

    A tévében mi azt látjuk, hogy századmásodpercre egyszerre csapnak a lapátok a vízbe, de felteszem, nem mindenki tudja, hogy az egész mögött mennyi munka van.

    No meg az sem mindegy, hogy az egyik kajakosnak 500 méternél, a másiknak 600-nál, nekem meg esetleg 700-nál jön el a holtpont. Az a jó, ha a holtpont mindenkinél egyszerre van.

    És hogyan lehet ezt összecsiszolni, hogy mindenki ugyanabban az időben fáradjon el?

    Sok gyakorlással. És rengeteg taktikai megbeszéléssel.

    Azt mondja, hogy még sokáig szeretne versenyezni, de azért gondolom, az ön szervezete sem bírja örökké. Mik a tervei azután, hogy abbahagyja a versenyzést?

    Készülök a civil pályára, de nem tudom, hogy mi szeretnék lenni. Van két kis magánklubunk, amit a barátaimmal üzemeltetünk, de ez igazából megélhetést soha nem fog biztosítani. Ez egy jó hobbi nekem. Egyelőre tényleg csak a sportra akarok koncentrálni. Van egy 14 éves fiam, egy másfél éves kislányom, a lehető legtöbb időt próbálom velük tölteni.

    Ők fognak valaha kajakozni?

    A fiú biztos nem. Ő focista, kapus. A lány egyelőre nem tud beszélni, úgyhogy ezt hiába is kérdezném tőle.

    Top 16