• Krimi
Faktor

Mindenkinek elállt a szava a bíróságon: ez történt a kakucsi gyilkosság tárgyalásán

A bírósági dolgozókat is sokkolták azok a nőgyilkosságokat ábrázoló filmek, amiket K. Bálint gépén találtak. A fiatal ezekből meríthetett ötletet M. Vivien két évvel ezelőtti kivégzéséhez.

Maszkos őrök kísérték be a terembe K. Bálintot szerdán. A szülei nem jöttek el a perre, így a 22 éves férfi egymaga ülte végig a tárgyalást, szinte az első perctől az utolsóig lehajtott fejjel. Tekintetét ak­kor sem emelte fel, amikor azokat a gyilkosságokat ábrázoló felvételeket játszották le, amiket a táblagépén találtak – adta hírül a Bors.

A vád szerint lehetséges, hogy Bálint a videókból vette az ötletet, hogyan végezzen gyerekkori barátjával és plátói szerelmével. A hat gyomorforgató filmen általában lekötözött, kétségbeesetten sikoltozó nőknek szurkálják a hasát, míg bele nem fulladnak a saját vérükbe. Akadt köztük egy olyan jelenet is, ami kísértetiesen hasonlít Bálint egyik korábban tett – azóta visszavont – beismerő vallomására a lány haláláról.

A szakértők meghallgatása közben a gyilkossághoz használt kést is behozták. Az őrök egyike azonban a tárgyalás alatt megkérte a bírót: biztonsági okokból vigyék el az eszközt, ne legyen Bálint közelében.

EZT IS AJÁNLJUK:

    A 20 éves Viviennek 2016. március 4-én veszett nyoma, miután kijött a fővárosban egy népligeti szórakozóhelyről. Holttestét napokkal később, egy Kakucshoz közeli erdőben találták meg. Bár először tanúként hallgatták meg K. Bálintot, pár nappal később letartóztatták. Tettéért életfogytiglani börtönt is kaphat, de tegnap úgy tűnt, ez a fiút nem izgatja: az egész tárgyalás alatt közömbös volt, csupán ölében tartott papírjaira jegyzetelt néha valamit.

    Kommentek:

    Top 16