• Külföld
Faktor

Kacsával verte az állatvédőt, ezért betiltották a 100 éves hagyományt

Egy csaknem százéves hagyomány, a kacsafogás betiltásáról döntött a katalán Roses városának önkormányzata. Az állatvédők kényszerítették ki ezt a döntést, miután a legutóbbi eseményen az egyik résztvevő a befogott kacsával ütött meg egy állatvédőt. A kacsákat egy hajóról a vízbe dobják, az embereknek pedig el kell kapniuk őket. Az állatvédők szerint ez állatkínzás.

"Az idők változnak" - kommentálta a döntést Montse Mindan helyi polgármester. A döntés nehezen született meg, az önkormányzati képviselők első szavazása döntetlen volt, és csak másodszorra fogadták el az esemény betiltásáról szóló határozatot, miután az egyik képviselő tartózkodott a voksolásnál.

A helyiek által kacsavadászatnak nevezett esemény a város legnagyobb ünnepének számító augusztusi Festa Major keretében zajlik. Egy hajóról 50 kacsát engednek a tengerbe, a fürdőzőknek pedig el kell kapniuk őket. Az állatokat a parton visszaadják a szervezőknek, cserébe díjakat kapnak.

Az állatvédők jó ideje tiltakoznak az esemény ellen és évek óta filmezik a "állatkínzásban" közreműködőket. A tavalyi rendezvényen egy nő megelégelte, hogy felvételt készítenek róla, és az elkapott kacsával megütötte az egyik aktivistát a vízben.

Fotó: youtube

Fotó: youtube

Roses városa véget vetett egy másik, szintén az augusztusi fesztiválhoz tartozó 40 éves hagyománynak, a correboust-nak is. Ez egyfajta amatőr bikaviadal, amelyben egy fiatal bikát terelnek egy deszkákkal elkerített területre, ahova bárki bemászhat és kipróbálhatja torreádori képességeit.

Ezt az eseményt minden évben állatvédők tüntetései kísérik, ők érték el, hogy 2012-ben egész Katalóniában betiltsák a bikaviadalokat - írta az MTI.

Top 0