• Külföld
Faktor

Jön a migráns-igazolvány Németországban

A német törvényhozás alsóháza elfogadta az úgynevezett menedékkérő-igazolvány bevezetéséről szóló törvényt. A kormány a menekültügyi rendszer hatékonyságának jelentős javulását és a nemzetbiztonság erősödését reméli az újítástól.

Februártól kezdik kiosztani a menedékkérőknek az igazolványokat. A német kormány abban bízik, hogy valamennyi hatóság és hivatal tudhatja majd, hogy pontosan kik is a Németországba érkezett migránsok és hol tartózkodnak.

A jelenlegi szétaprózott rendszerben ugyanis gyakran előfordul, hogy egy-egy migránst többször vagy egyszer sem regisztrálnak, és a menedékkérőkkel foglalkozó állami szervezetek között nemigen működik az adatcsere.

Fotó: Europress / Rene Gonolj - AFP

Fotó: Europress / Rene Gonolj - AFP

EZT IS AJÁNLJUK:

    Az igazolvány papíralapú, a menedékkérő neve, arcképe és kijelölt lakóhelye mellett tartalmaz egy sor további adatot, például az állampolgárságát, testmagasságát, szemének színét, de a legfontosabb az igazolvány száma. Ennek alapján valamennyi szerv hozzáférhet a rá vonatkozó egyéb adatokhoz is, például az egészségügyi intézmények az illető testi adottságaira, egészségi állapotára vonatkozó adatokhoz, a munkaügyi hivatal pedig a végzettségéről, képzettségéről, munkatapasztalatáról szóló adatokhoz.

    Az igazolványt a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hatóság kirendeltségein állítják ki.

    A menedékkérő köteles mindig magánál tartani igazolványát. A dokumentumhoz két alapszabály kapcsolódik: igazolvány nélkül senki nem kaphat menekültügyi ellátást és nem tarthat igényt a menekültügyi eljárás lefolytatására, és csak azon a befogadóállomáson vagy egyéb szálláson veheti igénybe az ellátást, ahová az igazolványa alapján elhelyezték. A tervek szerint legkésőbb az év közepén valamennyi Németországban tartózkodó migránsnak kiállítják az igazolványát, írja az MTI..

    Top 16