• Sport
Faktor

Jól játszottak a férfi hokisok, de megint kikaptak

A magyar jégkorong-válogatott 6-2-re kikapott Franciaországtól az oroszországi világbajnokság harmadik fordulójában, így három vereséggel a szentpétervári csoport hetedik helyén áll, egyedül Fehéroroszországot előzzük meg, amely szintén három vereséggel áll.

Fotók: Alekszander Nemenov/AFP

Fotók: Alekszander Nemenov/AFP

Remekül kezdett a magyar válogatott, amely már az első percben hatalmas helyzetet dolgozott ki, de pechünkre Erdélyi lövése a kapuvasról pattant oldalra. Egy percre rá jött a második kapuvasunk, ezúttal Stiplicz lövésénél hiányzott pár centiméter a gólhoz. A francia válogatott kapott egy emberelőnyt, azt kivédekezte Magyarország, de utána gólt kapott: Auvitu lövése után Ritz ütőjéről pattant a korong védhetetlenül Rajnai kapujának jobb felső sarkába.

A 14. percben kiegyenlített a magyar válogatott, emberelőnyben járatta okosan a korongot a csapat, hogy találjon egy lövősávot, Nagy Gergő kísérlete kipattant Huet-ről, a lecsorgót Vas Márton vágta be a kapuba éles szögből. A Chernomaz-csapat újult erővel vezetett támadásokat, volt is esélye kiegyenlíteni, de a franciák kerültek újból előnybe. Treille fordult le egy védőről, egy másikat becsapott egy lövőcsellel, majd Rajna lábai között a kapuba csúsztatta a korongot.

A 20. percben pedig már kettővel vezetett Franciaország, Fleury korcsolyázott el a bal szélen, majd középre tört, a korongja pedig Wehrs korcsolyájáról pattant a kapunkba a kapuvas érintésével, nagyon peches találat volt a mi szemszögünkből. Az első harmadban remekül játszott Magyarország, mégis az ellenfél vezetett 3–1-re.

A második harmadot a francia csapat kezdte jobban, de aztán Erdély előtt adódott helyzet, utána pedig kimaradt egy emberelőny a részünkről. Utána megint emberhátrányba került Franciaország, de ezzel sem tudtak mit kezdeni Sofronék. A középső szakaszban nem játszott annyira jól a válogatott, mint az első harmadban, a szünet előtt két perccel pedig újabb gólt kapott Rajna: borzasztóan indított támadást a magyar csapat, a franciák három az egyben mehettek a kapunk irányába, Treille passzát Chakiachvili sodorta a gólvonal mögé.

A záró harmad első percében majdnem jött az ötödik francia gól, de Fluery nem tudta ellőni a korongot Rajna mellett. Erre válaszul Nagy Gergő és Sebők is veszélyeztetett a túloldalon, de egyikük sem tudott gólt lőni. Sarauer kiállítása után az ellenfél nem nagyon kapkodott háromgólos előnyben, le is pörgött különösebb gólhelyzet nélkül az emberhátrányos helyzet.

Ezt bánhatta is Franciaország, mert jött Bartalis, aki nagyot küzdött, megjátszotta Vas Mártont, aki a kékvonal közeléből megkínálta Sofront egy lőtt passzal, a korong a magyar játékos botjáról pattant a hálóba. Volt egy kis videózás utána, mert azt reklamálta Huet, hogy Sofronnál volt rúgó mozdulat, de a bíró nem érvénytelenítette a gólt.

Ez a találat visszahozta a reményt, két gól szinte nem is hátrány jégkorongban, de Kovács túlságosan is erőszakos volt, és egy támadóharmadban elkövetett buta szabálytalanság miatt kiállították. Az emberelőnyt ezúttal nem szórakozta el Franciaország, Treille hatalmas gólt ütött.

Az 54. percben kettős emberelőnybe kerültünk, de az ellenfél is tudta, hogy ez kritikus szakasz, nagyon keményen és koncentráltan védekeztek a francia védők. Sajnálatos módon kapura sem tudtunk lőni kettős fórban, Treille pedig egy emeléssel eldöntötte a mérkőzést, neki az volt a harmadik gólja a meccsen.

A magyar válogatott tehát Szlovákia és Kanada után a harmadik mérkőzését is elveszítette a világbajnokságon, és csak a fehérorosz csapatot előzi meg a B-csoportban, tehát még nincsen kieső helyen. Folytatás holnap Finnország ellen, ami szintén borzasztóan nehéznek ígérkezik.

Világbajnokság

B-csoport

3. forduló

Magyarország–Franciaország 2–6

Top 0