• Kultúra

28 Miró-festmény árát kapják meg a migránsok

Joan Miró 28 művét árverezteti el csütörtökön Londonban a katalán festő unokája, hogy a bevételből a migránsokat segítse a Vöröskereszt.

Joan Punyet Miró azt mondta szerdán az AFP-nek, hogy azért bocsátja árverésre a birtokában lévő műveket jótékony célra, mert nagyapja is így tenne, ha még élne. Azt mondta, nagyapja akarata végrehajtójának tekinti magát, és igyekszik azt cselekedni, amit Joan Miró is tenne.

Készülnek az aukcióra. Forrás: Europress - AFP/Justin Tallis

Készülnek az aukcióra. Forrás: Europress - AFP/Justin Tallis

Az unoka szerint Joan Miró is "sok megpróbáltatáson ment keresztül, megismerte az éhezést, a száműzetést a spanyol polgárháború alatt, a második világháborút és a menekülttáborok sivárságát".

Joan Miro 1883-ban született Barcelonában. 1907-től apja kívánságára kereskedelmi tanulmányokat folytatott, ugyanekkor művészeti kurzusra is járt. Az 1920-as, 30-as éveket Párizsban töltötte. Ekkor megismerkedett Pablo Picassóval és az ő avantgárd művészeti irányzataival és a Párizsi Iskola számos alkotásával. 1925-ben csatlakozott a szürrealistákhoz, és összebarátkozott Paul Klee-vel. 1940-ben visszatért Spanyolországba, a második világháború befejezése után pedig felváltva tartózkodott Barcelonában és Párizsban. Miró a fauvizmus, a kubizmus, a dadaizmus és a szürrealizmus stílusaiban alkotott. 1983-ban Palma de Mallorcán halt meg.

A spanyol polgárháború idején, 1936 és 1939 között párizsi száműzetésben élő, a köztársaságiakkal szimpatizáló Miró közelről figyelte a Franco-rezsim elől menekülő spanyolok sorsát.

Ezt is meg lehet majd venni. Forrás: Europress - AFP/Justin Tallis

Ezt is meg lehet majd venni. Forrás: Europress - AFP/Justin Tallis

Joan Punyet Miró azt mondta:

Mindig is segíteni akart a nehéz helyzetben lévőkön, a menekülteken és a száműzötteken. Ha ma is élne, azt gondolná, hogy ami Szíriában történik, az egyszer elérkezhet Spanyolországba is.

A Christie's aukciósházra bízott csütörtöki árverés 50 ezer euróra (15,8 millió forint) becsült bevételét a Vöröskereszten keresztül juttatják majd el a menekülteknek.

Joan Miró egyetlen gyerekének, Joan Punyet Miró anyjának a lábát 1965-ben a Vöröskereszt egy orvosa mentette meg, miután egy autóbalesetben súlyosan megsérült. A festő annak idején egy faliszőnyeggel fejezte ki háláját a humanitárius szervezetnek.

Top 0