• Élet

Játékkígyóhoz, szalmabálához és tűzjelzőhöz is kihívják az állatvédőket

Az állatvédő szervezet a legutóbbi eset után arra kéri az embereket, hogy csak indokolt esetben telefonáljanak.

A brit állatvédő szervezetet, az RSPCA-t legutóbb azért hívta ki egy család, mert egy kóbor kígyót láttak a lakásban. A kígyóról azonban kiderült, hogy csak egy gyerekjáték.

Nem ez az első eset, hogy az állatvédőket egyszerű tárgyakhoz hívják ki a rémült emberek, amelyeket segítségre szoruló állatoknak néznek. A szervezet most azt kéri, kétszer is bizonyosodjanak meg, hogy valóban élőlényt látnak, mielőtt telefonálnának.

Novemberben például azért hívták ki a szervezetet, mert egy baglyot láttak egy háztetőn, amelyik négy napja mozdulatlanul ült. A bagolyról kiderült, hogy műanyagból van. Decemberben egy csapdába esett madárhoz riasztották őket, amelyik sípoló hangot adott a lakásban. Miután alaposan átkutatták a lakást és semmit nem találtak, észrevették, hogy a tűzjelző sípol, mert lemerült benne az elem.

De találtak már elszabadult teknős helyett követ, összeesett ló helyett szalmabálát, madár helyett papírsárkányt, amelyet épp a vadmadarak elriasztására tettek fel az antennára. Olyan is előfordult, hogy a „beszorult, nyávogó macskáról” kiderült, hogy csak videojátékot játszanak a szomszéd szobában.

Egyszer egy nyüszítő, a padló alá szorult állatról derült ki, hogy valójában csak a rózsabokor karistolja az ablaküveget. Máskor egy krokodilbébi megmentésére vonultak ki az állatvédők, de csak egy műanyag játékkrokodilt találtak.

A jótékonysági szervezet éjjel-nappal hívható telefonszámát tavaly 1 153 744 esetben tárcsázták, ami 3 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Az állatvédők most azt kérik, csak indokolt esetben hívják őket. Azt mondják, tudják, hogy nem telefonbetyárkodásról van szó, és mindenkinek szívesen segítenek, csak nincs elég emberük, hogy minden esetet kivizsgáljanak, ahová tévesen riasztják őket. Számukra mégiscsak az állatok megmentése az első – írja a BBC

Kommentek:

Top 0