• Külföld
Faktor

Iszlámellenes tüntetések Európa-szerte

Európa több városában is tiltakoztak szombaton a Pegida vagyis a Hazafias Európaiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen nevű német mozgalom tagjai a Közel-Keletről és Afrikából Európába érkező menekültek ellen.

A demonstrálók Amszterdamban összecsaptak a rohamrendőrséggel. A holland fővárosban először tartott megmozdulást szombaton a Pegida. A tiltakozáson mindössze kétszázan jelentek meg, a rendőrök és a velük szemben felvonuló ellentüntetők száma lényegesen nagyobb volt. A két csoport tagjai egymásnak estek, és a rohamrendőrök több embert őrizetbe vettek, miután sikerült szétválasztaniuk a dulakodókat.

A németországi Drezdában - ahonnan a mozgalom 2014-ben elindult - a rendőrség 15 ezer tiltakozóra számított, a német média mindenesetre 8 ezer fős demonstrációról adott hírt. A városban ellentüntetők is felvonultak.

Az észak-franciaországi Calais-ben körülbelül százötvenen gyűltek össze az iszlámellenes és idegengyűlölő tüntetésen, ahol a rendőrség húsz embert őrizetbe vett.

EZT IS AJÁNLJUK:

    Prágában 3-4 ezren tiltakoztak az iszlám európai terjedése és a bevándorlás ellen, néhány százan pedig a tolerancia és a menekültek megsegítése, befogadása mellett.

    Varsóban több százan gyűltek össze szombaton, lengyel zászlókat lengettek és bevándorlásellenes jelszavakat skandáltak.

    Top 16