• Kultúra
Faktor

Instant öröm

Dave Douglas és Uri Caine amerikai jazztrombitás és -zongorista duóját március 6-án hallhatja a Budapesti közönség a Zeneakadémia Solti Termében. Estjükön legelső, Present joys című duóalbumuk anyagát mutatják be, amelyen tradicionális dél-amerikai dalokat dolgoztak fel.

„Dave Douglas és Uri Caine elég jók ahhoz, hogy kiálljanak, és szép, akár tradicionális zenét játszanak. Átmentek a vizsgán, és kiderült, hogy még mindig meg tudnak minket lepni.” – így méltatta egy neves angol internetes folyóirat a két legendás muzsikus albumát, amelynek zenei anyag szolgáltatja zeneakadémiai koncertjük műsorának törzsét. Stílusukat nehéz enne besorolni, leírni egy vagy két jelzővel, ezzel együtt duójuk az egyik legevidensebb együttműködésnek tekinthető a modern kori jazzben. Mindketten hangszerük lenyűgözően virtuóz megszólaltatói, akik zeneszerzőként is évtizedek óta jelentős szereplői az amerikai keleti parti jazzéletnek. Az avantgárd jazz, a modern creative kifejezéssel illetett irányzat, a post-bop éppúgy meghatározta törekvéseiket, mint a – főként 20. századi – klasszikus zene és a zsidó zenei hagyományok.

Bár Caine már az ezredforduló óta tagja Douglas zenekarának, és számos közös lemezfelvételen bemutatták összehangoltságukat, a 2014-es Present Joys volt az első duóalbumuk, amellyel máris széles körben váltottak ki lelkesedést hallgatóságuk és zsebeltek be elismeréseket a szakma körében. Ezen a felvételen elsősorban az 1700-as években, az Amerika déli területein keletkezett, protestáns himnuszok és az amerikai folkdalok elemeit egyesítő Sacred Harp daloskönyvből válogattak zenei alapanyagot, de természetesen saját szerzeményeik is megtalálhatók a lírai hangvételű, intim megszólalásokat tartalmazó, mégis kísérletező kedvet mutató albumon. A Zeneakadémián hasonló kalandokba fog bocsátkozni a két kiváló improvizatőr.

EZT IS AJÁNLJUK:

    Top 16