• Sport
Mágó Károly
Mágó Károly

Ihász Kálmán: nekem a család volt fontos, ezért nem disszidáltam

Kétszer is tagja volt a világbajnoki keretnek, de egyszer sem lépett pályára a döntőben. Szerencséjére, mondja, most sok évtizeddel a történtek után. Így lehetett ugyanis csak olimpiai bajnok.

Ön balhátvéd volt. Általában. Néha meg csatár is, illetve fedezet.

Amikor már fixen bekerültem a nagy csapatba, akkor már mindig hátvéd voltam. Akkor még nem olyan mezszámot választott a játékos, amilyen akart, hanem azt a posztok szerint adták. Én 2-estől 11-ig minden mezben játszottam a Vasasban. Minden poszton kipróbáltak. Az első meccsemen a felnőtteknél például jobboldali szélsőt kellett játszanom.

Ihász Kálmán

Ihász Kálmán

Fotó: Sulyok László

EZT IS AJÁNLJUK:

    Későbbi balhátvédként jobb oldali szélsőt játszani, első hallásra elég furcsa.

    Az egész úgy jött, hogy az egyik játékosunk, Raduly József – szerencsére még ma is él – nem úgy élt azon a héten, ahogy kellett volna és az edzőnk fölhívott engem csütörtökön, hogy készüljek, mert vasárnap játszani fogok.

    Abban az időben, amikor annyira támadó volt a futball, nem szeretett volna inkább csatár lenni és gólt lőni?

    De szerettem volna, de voltak nálam jobb, ügyesebb játékosok. Nekem a Puskás Öcsi volt a példaképem, és amikor odakerültem a Vasas úttörő csapatához, akkor az volt a kérésem, hogy a tízes mezben hadd játsszak. Később persze a nagy csapatban már nem ezt viseltem.

    Gyors és nagyon kemény játékos volt. Ezt írták önről akkoriban.

    Én ezzel teljesen egyetértettem. A gyorsaságom megvolt, és amikor hátrakerültem, kemény is lettem.

    Ihász Kálmán és a Faktor újságírója, Mágó Károly.

    Ihász Kálmán és a Faktor újságírója, Mágó Károly.

    Fotó: Sulyok László

    Ha már a gyorsaság: a mai futball gyorsabb, mint az ön idejében volt?

    Föltétlenül és fizikailag sokkal jobban fel vannak készítve a játékosok. Én a mai futballban a 25. percben már nagyon nehezen venném a levegőt.

    Ha most 25 éves lenne, be tudna állni?

    Nem. Nézem a meccseket és óriási differencia van. Amennyit 90 perc alatt futnak ezek a játékosok, én csak irigykedem. Gyönyör és élvezet nézni őket.

    A hazai játékosok is?

    Ők is, de főleg a külföldiek, már kicsi gyerekek is.

    Négyszer nyert bajnokságot a Vasassal. Akkor az egy ennyire kiemelkedő csapat volt a bajnokságban?

    Úgy érzem, hogy egy nagyon jó garnitúránk volt. Szerencsénk volt, hogy odakerült hozzánk a Machos Ferenc, aki a Puskás Öcsiék között játszott sokat. Tőle nagyon sokat tanultam.

    Ihász Kálmán

    Ihász Kálmán

    Fotó: Sulyok László

    Ő jóval idősebb volt önnél.

    Természetesen igen. Ő aztán az edzőm is lett. Nagyon jó barátok lettünk, sőt az egyik fia a keresztfiam is, de mint játékostárs is odajött hozzánk és tanított bennünk, hogy hogy rúgjunk külsővel, belső rüszttel, ezeket a rúgástechnikákat jól megtanította nekünk.

    A foci kiskorától az élete része volt?

    Én a Népstadion mellett nőttem fel, a Stefánia úton laktunk, gyakorlatilag ott olyan gyerekekkel, mint a Rákosi Gyuszi, nőttünk föl. Akkor még a stadion helyén csak egy grund volt, sőt a háború idején még bombák is robbantak ott. Mi srácok egészen kis korunktól ott fociztunk. Én mindig benne voltam a csapatban.

    Volt két csapatkapitány és választottak?

    Először csak a labdát választottuk ki, ha azt labdának lehetett nevezni. Voltak ilyen hosszú harisnyanadrágok, azokat össze kellett varrni.

    Tudott is ilyen labdát készíteni?

    Igen tudtam. Azzal mentünk focizni. No, az nem pattant!

    Ihász Kálmán és Mágó Károly.

    Ihász Kálmán és Mágó Károly.

    Fotó: Sulyok László

    Közép-európai Kupát is nyert. Ilyen ma már nincs.

    Akkor a nemzetközi mérkőzések nem úgy működtek, mint most, alig volt belőle. És akkor jött a Közép-európai Kupa, amelyben benne voltak az osztrákok, a szlovákok a Jugoszlávok és az olaszok. És ezt nagyon jól kitalálták. Nem kellett nagyon sokat utazni. Minden csapat örült, hogy nemzetközi meccseket játszhat.

    Ennél rangosabb, sőt a legrangosabb kupában, a BEK-ben is játszott, sőt az elődöntőbe jutottak a Vasassal.

    Az már egy egészen más szint volt. A magyar labdarúgásnál is magasabban volt. És mi fiatal srácok elmehettünk külföldre játszani és nálunk jobb focistákkal játszhattunk.

    Melyik volt a legemlékezetesebb meccse?

    Az, amikor a Real Madrid elleni meccsen álmaim játékosával szemben játszhattam, másfél órán keresztül az volt a feladatom, hogy Puskás Öcsi ne rúgjon gólt.

    Sikerült megállítania?

    Ugyan kikaptunk és nem jutottunk be a döntőbe, de nem rúgott gólt. És nekem ez volt életem legemlékezetesebb meccse.

    Ihász Kálmán

    Ihász Kálmán

    Fotó: Sulyok László

    Oda-visszavágós meccs volt, gondolom Puskás Öcsi Magyarországon nem játszott.

    Nem, itt nem játszott. Az első meccsen egy spanyol játékost kellett fognom, aki úgy fejbe vágott, hogy fölrepedt a szemem. Egy szöglet után egész egyszerűen leütött. Akkor még nem volt csere, így vérző fejjel végigjátszottam a meccset. Igaz elégtételt vettem, a visszavágón már nem játszott, ő is egy enyhe sérülést szenvedett.

    Mi történt?

    Összecsaptunk, hogy finoman fejezzem ki magam.

    Puskás Öcsi nagyon szerette a magyarokat. Legendás történet róla, hogy amikor Papp László Spanyolországban bokszolt, a helyieknek rengeteg pénzt adott azért, hogy neki szurkoljanak, és ne a helyi sztárnak. Hogy élte meg ő a meccset, amikor önök ellen kellett játszania?

    Nagyon korrektül játszott. Egyszer előfordult, hogy felrúgott engem. De aztán odajött és mondta, hogy „te, ezen a szinten nekünk már vissza kell jönnünk és szerelni kell”. Aztán a meccs után az egész csapatot meghívta a lakásába. A következő nagy élmény pedig az volt, hogy mi sorsdöntő meccset játszottunk a spanyolokkal azért, hogy kijussunk az olimpiára. Puskás Öcsi ekkor elkérezkedett a Real Madridtól és odajött hozzánk és ott volt velünk három napon keresztül. Ő annak idején a szövetségi kapitányunknak, Lakat Karcsi bácsinak az ellenfele volt és nagyon jóban voltak.

    Edzéseken beszállt?

    Nem, csak civilben volt velünk, ahová mentünk, kísért minket. Végül megnyertük azt a meccset, és én úgy érzem, hogy nagyon nagy lelkierőt adott, hogy ő velünk volt.

    Ihász Kálmán

    Ihász Kálmán

    Fotó: Sulyok László

    Nem csak azt a meccset nyerték meg, hanem az olimpiát is.

    Igen, de ez nagy lelkierőt adott.

    Milyen volt maga az olimpia?

    Tokióba akkor a magyar labdarúgás második vonala ment. Lakat Karcsi bácsi a vidéken játszó focistákra építette a csapatot, és mikor engem először meghívott a csapatba – azt tegyük hozzá egy rendkívül szellemes ember volt – én megkérdeztem, hogy ne haragudjon Karcsi bácsi, hogy kerülhetek én ide fővárosiként. Azt mondta, hogy a te stílusod felel meg a leginkább a vidékválogatottnak. Mert akkor a vidéken játszó garnitúra egy keményebb csapat volt. Nekünk is voltak keményebb meccseink vidéken. Aztán játszottunk Lipcsében egy meccset az NDK-val. A meccs előtt a Baróti Lajos azt mondta nekem, hogy: Kálmán rendkívül gyorsan játszik ez a jobbszélső, nagyon vigyázz rá. Én erre megkérdeztem, ha húzza a lábát, akkor is olyan gyors? Hát a meccs végére húzta is a lábát, akkor már nem volt olyan gyors. Ja, és nyertünk is.

    Kétszer is tagja volt a válogatott világbajnokságra utazó keretének, de egyszer sem lépett ott pályára. Ez olyan dolog, ami mai napig hiányzik?

    Én ezen könnyen túlléptem. Chilében húszan voltunk, ott nem volt nagy esély arra, hogy játsszak, Sárosi Laci volt a balhátvéd. A következő világbajnokságon előtt Dél-Amerikába ment a válogatott, de nekem megbetegedett a feleségem ráadásul én meg is sérültem. Ezért megmondtam a szövetségi kapitánynak, hogy én nem megyek el a soron következő túrára. Úgy is volt, hogy nem megyek a világbajnokságra, aztán jött egy telefon, hogy a Szepesi Guszti – aki akkor balhátvédet játszott - megsérült és mondták, hogy utazzak a csapat után. A meccs előtti napon, este fél tizenegykor értem Londonba. A Lajos megkérdezte tőlem, hogy készültem-e. Én mondtam, hogy igen. Erre ő válaszolta, hogy jó rendben van, majd másnap az oroszok elleni meccs előtt közölte, hogy a balhátvéd Szepesi. Soha nem indokolta meg nekem, hogy miért nem tett be a csapatba. Azt azért tegyük hozzá, hogy aki valaha játszott a világbajnoki döntőben, az az olimpián már nem léphetett pályára. Vagyis ha ott játszom, nem nyerhettem volna olimpiát.

    Ihász Kálmán

    Ihász Kálmán

    Fotó: Sulyok László

    Európa-bajnokságon viszont játszott sőt, bronzérmet is szerzetek.

    A tornán ott volt velünk Ilovszky Rudi bácsi és akkor szenvedett autóbalesetet a fia. Ő haza is ment a torna előtt. És mivel nagyon rossz állapotban volt, Sárosi László – aki elvileg a posztomon kezdett volna -, elkísérte. Így nyertem bronzérmet.

    Abban a rendszerben a legtöbb focistának dolgoznia kellett. Önnek is?

    Mi kaptunk egy olyan kedvezményt, hogy 8-tól 12 kellett a munkahelyünkön lenni, ami nekem a Magyar Optikai Művek volt. A munkahelyemmel szemben volt a sportkórház, ahová én – mivel sűrűn voltam sérült - azonnal mentem is, azután pedig mentem edzeni. Aztán egy idő után már nem kellet dolgozni.

    Rengetegen menekültek a rendszer elől külföldre. Önnek soha nem fordult meg a fejembe, valamelyik külföldi meccse után, hogy disszidáljon?

    Nem. Nekem itt voltak a szüleim, az öcsém, még a nagyszüleim is életek, egy olyan remek családom volt, hogy én arra, hogy itt hagyjam őket, soha nem gondoltam. Pedig lehetőségem lett volna rá. 32 éves voltam, amikor Belgiumban a feleségemmel és gyerekemmel meglátogattuk az egyik barátomat. Igaz, hogy egy évet ki kellett volna hagynom – azt ugyanis aki disszidált eltiltották egy évre a futballtól -, de azután játszhattam volna az Anderlechtben. Méghozzá sok pénzért. Svédországba is hívott egy barátom. Ott arra az egy évre még lakást kaptam volna.

    Ihász Kálmán

    Ihász Kálmán

    Fotó: Sulyok László

    Említett az öccsét, aki híres énekes volt. Az akkor nagyon népszerű Táncdalfesztiválon közönségdíjat is nyert.

    Nem tudom, hogy hogyan jutott eszébe, de kitalálta, hogy ő zenélni szeretne.

    Végigizgulták azt a Táncdalfesztivált?

    Hát hogyne. Aztán, amikor befutott énekes lett, az elején nem volt kocsija. Fél éven keresztül én szállítottam a fellépéseire. Aztán vett magának egy autót, egy óriási szovjet kocsit, amibe betett egy nem működő – egyébként vonalas – telefont, és vezetés közben úgy tett, mintha telefonálna. Imádott viccelni. Mielőtt befutott, az volt, hogy ő az olimpiai bajnok Ihász Kálmán öccse. Később aztán már én mondtam, hogy én vagyok az Ihász Gábor bátyja.

    Futballozott is az öccse?

    Öt évvel voltam nála idősebb, én még pelenkáját is cseréltem. Rengeteget voltunk együtt. Nem csak testvérek, igazi barátok voltunk. Szerintem ő sokkal jobb focista lett volna nálam, de szívproblémák miatt abba kellett hagynia. Egyébként, amikor 19 éves voltam úgy tűnt, hogy nekem is abba hagynom. Lerúgtak egy meccsen, ami után kórházba kerültem és azt mondták, hogy kiveszik a mellékvesémet. Aztán a következő vizsgálatra kitisztult a vizeletem. Ezután az összes sportorvosi vizsgálaton alá kellett írnom, hogy saját felelősségemre játszom. Egyébként az olimpiát vérző vesével játszottam végig, de erről csak a Szentmihályi Misinek szóltam róla. Féltem megmondani, olimpiai bajnok akartam lenni.

    Ihász Kálmán

    Ihász Kálmán

    Fotó: Sulyok László

    Noha megszerezte az edzői diplomát, nem sokáig dolgozott edzőként.

    Egy évig edzettem a tartalék csapatot a Vasasnál. Elég komoly fizetést kaptam, 800 forintot.

    Ön tréfál velem! Az akkor nagyon kevés pénz volt!

    Nagyon, pont arra volt elég, hogy tankolni tudjak belőle. Egy év után kaptam egy jobb ajánlatot, 2000 forintos fizetéssel, a második csapatot kellett volna edzeni. De én ezt már nem akartam. Közben a feleségem megtanult kötni és volt egy nagyon helyes bácsi, aki rábeszélt minket arra, hogy nyissunk egy üzletet.

    Abban az időben ez nem lehetett könnyű. A legtöbb üzlet állami volt. Gondolom önök – ahogy akkor mondták – maszekok voltak.

    Nagyon nehéz volt. Akkor egyedül a Bozsik Cucunak volt üzlete a belvárosban. A mi üzletünk egyébként az Akácfa utcában volt. Kellett hozzá ismeretség, egy kis protekció, de a tanácsnál ki tudtuk harcolni, hogy megkapjunk egy helyiséget. Később én is megtanultam kötni. 

    Tud kötni mai napig?

    Igen. Öt gépem volt a lakásomban, azon dolgoztam. A Vasasnak és az MTK-nak is kötöttem dresszeket.

    Van bármi, amit másként csinálna, ha visszamehetne az időben?

    Nincs. Szívesen játszottam volna külföldön, de azt az árat nem akartam megfizetni érte, hogy ne jöhessek haza, ne lehessek a családommal. De így, hogy ennyiszer lehettem bajnok, ennyiszer lehettem válogatott és olimpiát nyerhettem, ez engem teljesen kielégít. A tudásomhoz képest, amilyen eredményeket elértem, azzal én maximálisan elégedett vagyok.

    Top 16