• Belföld
Faktor

Betört az országba a forróság, egész héten kánikula lesz

Már vasánap is 30 fok körül alakul a hőmérséklet, de a java csak ezután jön.

Hétfőn tovább fokozódik a hőség, a hajnali 15-21 fok után délután már 32-37 fokot is mérhetünk. Sok napsütés lesz, legfeljebb reggel a még felhősebb középső tájakon fordulhat elő egy-egy zápor. A délies szél csak néhol élénkülhet meg.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat a hőség miatt hétfőre riasztást adott ki az ország legtöbb megyéréje. Így Pest, Baranya, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére első fokú, míg Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyére másodfokú riasztás lesz érvényben.

Kedden már szinte teljesen zavartalan lesz a napsütés, felhő alig lesz az égen. A déli, délkeleti szél főként a Dunántúlon élénkül meg, északnyugaton néhol meg is erősödik. A csúcshőmérséklet 34 és 38 fok között alakul.

Szerdán és csütörtökön is folytatódik a nagy meleg. Száraz, napos időre van kilátás, csapadék nem várható. A déli-délkeleti szél csak néha élénkülhet meg. Az éjszakák egyre kevésbé hoznak felfrissülést, délutánonként pedig már 35-39 fokos hőségre készülhetünk - írja az Időkép.

Kommentek:

Top 0