• Belföld
Faktor

Vége a szép ősznek, nem kímél a november

Hidegfronttal érkezik a november, kóstolót kapunk a szélviharokból, de az esővel is küzdhetünk.

Kedden még a napsütés dominál, de napközben szórványosan megvastagodik a felhőzet. Csapadék nem várható. A délire, délnyugatira forduló szél északnyugaton és északkeleten megélénkül. A csúcshőmérséklet 9 és 15 fok között alakul.

Szerdán már sok felhő lesz felettünk, napközben észak felől hidegfront érkezik. Eleinte helyenként, délutántól főként az ország déli-délnyugati felén egyre többfelé várható eső, zápor. Feltámad a szél, de napközben még 11-17 fok várható - írja az Időkép.

Csütörtökre a front elvonul, reggelre délen is eláll az eső, észak felől egyre nagyobb területen felszakadozik, csökken a felhőzet, napközben már csak néhol alakulhat ki egy-egy zápor. A nyugati-északnyugati szél élénk, gyakran erős is lesz. Hajnalban -1, +6, délután 8-12 fokot mérhetünk.

Kommentek:

Top 0