• Külföld
Faktor

Ha már nem fér, a Holdra küldik az emberi hamvakat

A világon elsőként kapott engedélyt egy floridai székhelyű magáncég az amerikai kormánytól, hogy üzleti célból holdjáró robotot küldjön az űrbe. Nem kell sokat várni, a dolog már jövőre megtörténhet. Most először kapott magánvállalkozás felhatalmazást a Föld légkörén kívüli misszióra.

A Moon Express nevű, Cape Canaveral-i cégnek adott engedély más hasonló üzleti célú űrexpedíciók számára is megteremti a jogi kereteket a Holdat, a Marsot vagy az aszteroidákat illetően.

A floridai magáncég egy bőröndnagyságú robotot akar a Hold felszínére küldeni 2017-ben egy két hétig tartó, csak odaútra szóló misszióban. Az űreszköz számos tudományos kísérletet végez és némi "teherárut" is szállít majd a Holdra, közte emberi hamvakat. Emellett álló- és mozgóképeket is sugároz majd a Földre.

Az engedélyt az Egyesült Államok Szövetségi Légügyi Hivatala (FAA) adta ki. Eddig csak kormányügynökségek küldhettek űrhajót a Föld légkörén túlra.

A Moon Express példáját várhatóan más magánvállalkozások is követni fogják. Elon Musk, a Space Exploration Technologies alapítója és vezérigazgatója 2018-ban már a Marsra akar űrhajót küldeni. 

Mások aszteroidákon szeretnének bányászni, vagy tudományos laboratóriumokat, javító és szolgáltató műholdakat működtetnének az űrben - írja az MTI.

Kommentek:

Top 0