• Krimi
Faktor

A busz elé vágott kocsijával, hogy megverhesse a Heves megyei sofőrt

Két férfival szemben is vádat emeltek Heves megyében, mert buszsofőrökre támadtak. Mindketten tavaly ősszel vesztek össze a buszvezetőkkel, aztán az utasok jelenlétében ütötték meg őket.

Október 10-én egy 39 éves férfi várta a 3-as út halmajugrai elágazójánál a Kecskemétről Egerbe közlekedő gyorsjárattal érkező gyermekét, de a busz nem állt meg ott, mivel nem volt kijelölt megállóhelye. Az apa látta, hogy a busz lassítás nélkül hajtott tovább, ezért kocsiba szállt és utánament, az úton elévágott, hogy megállítsa.

Illusztráció.

Illusztráció.

A férfi ekkor felszállt a buszra, ott üvöltözött a sofőrrel, hogy miért nem állt meg, a vezetőt meg is rángatta, és nyakon ütötte. Az utasok léptek közbe, csak ekkor szállt le fiával.

A Gyöngyösi Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszakkal vádolja az apát, aki ellen felfüggesztett börtönt kért.

Egy 45 éves férfi pedig november 23-án Tarnaleleszen vert meg egy buszsofőrt. A férfi Szúcsban szállt fel, ahol egy szakadt 500-assal akart fizetni, a sofőr azonban nem fogadta el azt, így egy másik pénzzel fizetett. Leszálláskor azonban „ez meg a tiéd” felkiáltással bosszút állt a sofőrön, orrba vágta őt.

Az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt a férfival szemben és felfüggesztett börtönt, valamint pénzbüntetést kért ellene – tájékoztatott Dr. Szalóki Zoltán főügyész.

Kommentek:

Top 0