• Belföld
Faktor

Itt az igazság Csenge haláláról: hazugságvizsgáló buktatta le gyilkosát

Roland eleinte próbálta elterelni magáról a gyanút, de végül részleges beismerő vallomást tett.

Fotó: MTI-Vajda János

Fotó: MTI-Vajda János

Poligráfos vizsgálaton akadt fenn a borsodnádasdi lány megölésével gyanúsított Roland. A nyomozók a baráti társaságuk révén jutottak el a fiúhoz, mert azt mondták, Csengének – aki már nem érkezett meg a tóparti szalonnasütésre – randevúja volt Rolanddal a tragikus napon.

A fiú azt mondta a rendőröknek, hogy valóban találkoztak, és "a friss kapcsolat szenvedélye magával ragadta őket". Azt állította, hogy vittek magukkal sört és bort, iszogattak, majd haza indultak. Amikor pedig a templom elé értek, a lány megcsókolta őt, a gyanúsított pedig dühös lett, mert nem akarta, hogy kitudódjon a kapcsolatuk. De gyorsan lezárták a vitát, kibékültek és elköszöntek egymástól.

Miután megtalálták a lány holttestét, ismét kihallgatták a fiút, mivel az addigi adataik szerint ő látta utoljára életben az áldozatot - írja a 24.hu. Gyanúsan viselkedett, az alapján, amit mondott, „nem állt össze a kép”, ezért megkérdezték, hogy hajlandó-e hazugságvizsgálatnak alávetni magát. A fiatal beleegyezett, az eredmény egyértelmű volt: B. Rolandnak köze van a lány halálához. Ezután már egészen máshogy írta le az estét.

EZT IS AJÁNLJUK:

    A fiatalok együtt ittak az erdőben, eközben Csenge kétszer elment valahova. Állítása szerint amikor a lány másodszor is otthagyta, elindult utána, és megtalálta az ösvényen, eszméletlenül, vérző orral, félig meztelenül. Azt mondta, nem érezte sem a szívverését, sem a pulzusát, és pánikba esett, mivel néhány éve Egerben eljárás indult ellene, miután két ismerősét újra kellett éleszteni a tőle kapott kábítószeres cigaretta miatt. Nem akarta, hogy ez újra megismétlődjön, bár azt tagadta, hogy drogot adott a lánynak. A fiú azt beismerte, hogy ő három herbálos cigarettát is elszívott azon az estén.

    Vallomása szerint háromnegyed órán át ült a lány mellett, és végül úgy döntött, eltünteti a holttestet. Emlékezett rá, hogy a közelben van egy vízgyűjtő akna. A karjában vitte oda a meztelenre vetkőztetett Csengét, beledobta, majd hazament. Hogy elterelje magáról a gyanút, másnap délelőtt még írt a lány telefonjára egy üzenetet, mintha minden rendben lenne.

    Elmondása szerint az áldozat ruháit is ezért vette magához: azt állítja, hazavitte azokat, de a házkutatáskor nem kerültek elő. A helyszíni kihallgatáson azt azonban megmutatta a rendőröknek, hogy mit tett az áldozattal.

    Ahogy azt megírtuk, Csenge eltűnését édesanyja jelentette szeptember 3-án, de a rendőrök már csak a holttestét találták meg. A 20 éves fiút múlt hétfőn fogták el, a rendőrség kedd délután rendkívüli sajtótájékoztatót tartott az ügyben.  A tragédiáról nemrég édesanyja is beszélt, erről itt olvashat.

    Kommentek:

    Top 16