• Belföld
CsR

Házról házra jár, hátha megtalálja 5 éve eltűnt lányát

Öt éve nem látta a kislányát az olasz apa, ezért most Magyarországra jött, hátha megtalálja. A gyereket Mezőtúron kereste, ám senki sem segített neki megtalálni.

Eltökélten érkezett Magyarországra az évek óta a gyere­kéért harcoló olasz apa, Andrea Tonello. A bíróság neki ítélte a gyereket, de az anyja évek óta bujkál a kicsivel. Az apa azt gyanítja, az asszony Mezőtúron él. A férfi tegnap felkereste a kislány nagyszüleinek mezőtúri házát, de hiába kopogtatott: senki nem nyitott neki ajtót. Az ügyet a helyi bíróság tárgyalta tegnap, de az anya ott sem jelent meg.

Az apa Chantal eltűnése óta plakátokon, szórólapokon, magánnyomozókkal keresteti a lányát, sőt a megtalálónak több mint hárommillió forintos jutalmat is felajánlott. Most a tárgyalásra is eljött Velencéből. Szomorúan hallgatta, hogy igaz, amit gyanított: a nemzetközi körözés ellenére Klau­dia úgy él a gyerekkel, mintha minden rendben lenne. Orvoshoz jár kislányával, mezőtúri lakcímen lakik, mégis tagadja mindenki, hogy tudna a hollétéről.

– 2011-ben az anya bejött hozzám, hogy szeretne ide járni rendelésre – ismerte el a bíróságon a helyi doktornő, aki elárulta, hogy az évek alatt sokszor látta a kislányt.

A védőnő is találkozott a gyermekkel, neki a nagymama azt mondta: féltik Chantalt attól, hogy rábukkannak a hatóságok, és visszaviszik Olaszországba. Az apa évek óta még egy friss fényképet sem látott kislányáról.

A nő korábban azt állította: a férfi többször durva volt vele, verte őt. Erről azonban a rendőrségnek nem volt tudomása. Klaudia drága ügyvédeket fogadott, de hiába: a hatóság szerint az édesapjánál van a kislány helye - írja a Blikk.

Kommentek:

Top 0