• Külföld
Faktor

Elege volt a hétévesnek, házi feladatában tette helyre a tanárát

A kisfiú nagyon ötletesen oldotta meg a feladatot.

A Twitterre került fel egy házi feladat, amelynek megírója sokakat megnevettetett. Egy Lisa Vale nevű nő tette ki a fényképeket, a házit pedig kisfia, a hétéves Angus írta. Belőle tört elő a lázadó, mert igazságtalannak érezte, hogy a karácsonyi szünetben is kell leckét írni.

A feladat a következő volt: a megadott szavak (például: egy, kettő, három, aki, mondta, vége, kicsi stb.) mindegyikével egy-egy mondatot alkotni.

EZT IS AJÁNLJUK:

    Alább pedig néhány a kisfiú megoldásai közül:

    • „Meg tudsz nevezni kettő gyereket, aki szereti a házi feladatot?”
    • „Ki mondta, hogy a házi feladat öröm?”
    • „Miért van házi feladat, amikor az iskolának már vége?”
    • Három csoport tagjai utálják a házi feladatot: 1. a gyerekek, 2. a tinédzserek 3. a szülők”.

    Minden egyes mondat arról szólt, hogy a házi feladat mennyire rossz. A végére pedig még azt is odaírta:

    Védd a fákat! Kevesebb házi feladatot!

    Anyukája azt írta róla, hogy gyermeke ugyan még csak 7 éves, de már trollkodik a tanárával - írja a 24.hu.

    Kommentek:

    Top 16