• Kultúra
Faktor

Hatalmas elismerést kapott a magyar film Cannes-ban

Szilágyi Zsófia Egy nap című filmje nyerte el szombaton a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetségének (FIPRESCI) kategóriadíját a 71. cannes-i filmfesztivál párhuzamos válogatásaiban bemutatott első és második filmek közül.

A magyar rendezőnő első játékfilmjét a Kritikusok Hete című válogatásban mutatták be a világ egyik legrangosabb filmes szemléjén.

A fesztiválra akkreditált kritikusokból álló zsűri a kategóriadíjjal a párhuzamos válogatásokba, a Rendezők Kéthete és a Kritikusok Hete nevű programokba meghívott legjobb első és második filmek közül, de a nemzetközi zsűritől függetlenül jutalmazta a szerintük legjobb alkotást.

A világ több száz filmkritikusát tömörítő szervezet díjának sorsáról kilenctagú nemzetközi zsűri döntött, amelyben a francia elnök, Michel Ciment mellett Belgium, Brazília, Chile, Franciaország, Hollandia, Nagy Britannia és Németország vezető filmkritikusai foglaltak helyet.

EZT IS AJÁNLJUK:
    A zsűri indoklásában az olvasható, hogy "Szilágyi Zsófia figyelemreméltó magabiztos bemutatkozásában a pontos kamera és az erőteljes rendezés egy teljesen hétköznapi helyzet rendkívüli feszültségét és intenzitását érzelmekkel, humorral, drámaian jeleníti meg".

    Miután a rendező és a film alkotói már hazautaztak Magyarországra, a szervezők Szilágyi Zsófia rövid köszönő üzenetét felolvasták a díjátadón a megjelent újságíróknak.

    "Nagyon örülök ennek a díjnak, mert a fesztiválvetítéseken azon aggódtam, hogy érthető-e ez a magyar történet a nemzetközi közönségnek. Ezek szerint érthető" - mondta Szilágyi Zsófia telefonon az MTI-nek.

    "A kritikusok megértették a filmnek a szellemi értelemben vett tétjét, azt, hogy az Egy nap kísérlet volt arra, hogy az átlagos hétköznapi valóságot, a háromgyerekes nők valóságát meg lehet-e érdekesen mutatni. A díjnak az az üzenete, hogy igen" - hangsúlyozta.

    A rendezőnő elmondta, hogy a sűrű cannes-i napokról nagyon kellemes emlékeket őriz, mert a filmjét és az alkotógárdát "igazi kíváncsiság" övezte a fesztiválon.

    Kommentek:

    Top 16