• Pénz
Faktor

Hatalmas büntetést fizet az Apple

Az Apple megegyezett az olasz adóhatósággal arról, hogy 318 millió euró (körülbelül 100 milliárd forint) büntetést fizet. Az ügyészség szerint ez fontos lépés a nagy cégek adóelkerülési gyakorlata elleni harcban.

Az olasz adóhatóság szerint az Apple 2008 és 2013 között 880 millió euró (több mint 280 milliárd forint) adót nem fizetett be – írja az ibtimes. Helyette az Olaszországban termelt profitot írországi leányvállalatánál tüntette fel, mert ott sokkal kedvezőbbek a vállalatokra vonatkozó adókulcsok. Ennek köszönhetően Olaszországban öt év alatt csak 30 millió euró adót fizetett az ügyet vizsgáló milánói ügyész szerint.

Fotó: Europress - AFP/ Thomas Coex

Fotó: Europress - AFP/ Thomas Coex

EZT IS AJÁNLJUK:

    Az Apple adóelkerülési gyakorlatát évek óta sokat vitatják. Például év elején kiderült, hogy a cég 2014-ben csak 12 millió font (körülbelül 5 milliárd forint) adót fizetett Nagy-Britanniában, úgy, hogy az ott termelt nyeresége majdnem 2 milliárd font (több mint 850 milliárd forint) volt.

    Az Apple vezérigazgatója, Tim Cook „politikai marhaságnak” nevezte a vádakat, és azt mondta, a cég minden dollárt befizet, amit be kell fizetnie.

    Top 16