• Krimi
Faktor

Kerítésvasba zuhant egy munkás Zala megyében, átszúródott a hasfala

Egy óhídi férfi újította fel a kerítést, de azt már nem jelezte, hogy veszélyes a közelébe menni.

Illusztráció.

Illusztráció.

A férfi a kerítésépítés során betonaljzatokat helyezett el a telek szélén, amelyekből vashuzalok álltak ki, de nem tartotta be a vonatkozó munkavédelmi szabályokat, így nem jelölte, illetve nem szüntette meg a kiálló betonvasak okozta veszélyhelyzetet. Ezért tavaly augusztus 29-én egy ott dolgozó közmunkás beleesett az épülő kerítésből kiálló vashuzalba, amely a hasfalába fúródott, súlyos sérüléseket okozva.

A férfi a bűncselekmény elkövetését beismerte és közvetítői eljárás lefolytatását kérte, melyhez a sértett is csatlakozott. A Keszthelyi Járási Ügyészség helyt adott a kérelmeknek és az ügyet közvetítői eljárásra utalta.

A közvetítői eljárás - más néven mediáció – lényege egy olyan megállapodás létrehozása a bűncselekmény elkövetője és sértettje között, melynek célja az elkövető megbüntetése helyett a bűncselekmény elkövetésével okozott sérelem orvoslása, bűncselekmény következményeinek jóvátétele. A felek által kezdeményezett, vagy hivatalból is elrendelhető eljárásban a bírósági eljárás lefolytatása helyett egy harmadik személy (mediátor) előtti eljárásban történik meg a sértett jogos érdekeinek érvényesítése az elkövető és a sértett közti írásbeli megállapodás révén.

A mediátor által lefolytatott közvetítői eljárás rendezi a sértett és a terhelt közti konfliktust, ily módon az úgynevezett „helyreállító igazságszolgáltatás” eszköze - tájékoztatott Dr. Kondákor Ferenc főügyész.

Kommentek:

Top 0