• Külföld

Hamis robbanóövvel a derekán, mosolyogva szelfizett az egyik tússzal az egyiptomi gépeltérítő

"Nem terrorista, hanem idióta" - mondta a gépeltérítőről, az egyiptomi külügyminiszter. Szeif Eldin Musztafa, egy hamis robbanóövvel a derekán kényszerített lesszállásra egy gépet a ciprusi repülőtéren.

Mint arról a Faktor is írt, Szeif Eldin Musztafa felszállás után azt mondta az EgyptAir MS181-as járat pilótájának, hogy tegye amit mond, mert robbanóöv van rajta. Ezután szálltak le Cipruson.

A férfi a leszállás után elengedte a gépen lévők többségét, túszként viszont maga mellett tartott négy külföldit és a személyzetet. Az egyiptomi légiforgalmi hatóság szerint a repülőn eredetileg 55 utas és hétfős személyzet volt.

Az egyik túsz, egy 26 éves brit férfi, szelfizett Musztafával. A fotón a legnagyobb nyugalomban állnak egymás mellett, az angol Ben Innes pózol és vigyorog, a gép eltérítője pedig szerényen mosolyog a túsza mellett. Miután elengedték a túszokat, a 26 éves férfi boldogan ugrált a reptéren.

Egy ismerőse a DailyMail-nek azt mondta, a szelfiből arra következtetnek, hogy az angol férfi egyáltalán nem félt. Musztafa derekán jól látható egy öv, amiről később kiderült, hogy hamis, semmilyen robbanóanyag nem volt benne - írja a Sun.

Musztafa később megadta magát, a ciprusi külügy azt mondta róla, hogy "lelkileg labilis". Sajtóhírek szerint az 59 éves férfi 1994-ig Cipruson élt volt feleségével, akivel öt gyereket neveltek. Letartóztatása után az egyiptomi külügyminiszter azt mondta róla, hogy ő nem terrorista, hanem egy idióta.

Top 0