• Sport
Faktor

Hamiltoné a pole Silverstone-ban, Vettel csak a 11. helyről indulhat

Lewis Hamilton nyerte a Brit Nagydíj időmérő edzését, pályafutása során negyedik alkalommal szerezte meg az első rajtkockát hazai versenyén, összességében ez az 55. pole pozíciója. A brit mögül csapattársa, Nico Rosberg indulhat, a harmadik Max Verstappen lett a Red Bullal.

Fotó: Europress - Mark Thompson/Getty Images

Fotó: Europress - Mark Thompson/Getty Images

Hamilton úgy nyerte meg az időmérőt, hogy a harmadik szakaszban futott első mért körét elvették a versenybírók pályalevágás miatt. Így a háromszoros világbajnoknak egy köre volt arra, hogy megelőzzön mindenkit, de nem hibázott, Rosberget majd négy tizedmásodperccel előzte meg.

A Mercedes végig hatalmas fölényben volt, a harmadik Verstappen több mint egy másodperccel volt lassabb Hamiltonnál. Sebastian Vettel kocsijában Ausztria után Nagy-Britanniában is váltót kellett cserélni, így öt rajthelyes büntetést kap majd a versenyre. Mivel az időmérőn csak hatodik lett a négyszeres világbajnok, így a 11. helyről rajtolhat a holnapi futamon.  

EZT IS AJÁNLJUK:
    Kommentek:

    Top 16