• Élet
Faktor

Ez a haldoklók legnagyobb félelme - és nem a magány az

Kiderült, hogy a britek legnagyobb félelme az elmúlással kapcsolatban nem az, hogy magányosan kell távozniuk vagy az, hogy a családjukat és barátaikat hátra hagyják. Leginkább attól tartanak, hogy a halál nagy fájdalommal fog járni.

Két új felmérés, amelyet a YouGov 1878 rákbeteg, illetve az ICM 1786 egészséges ember megkérdezésével készített, jutott a fenti eredményre, amely szerint a fájdalom a halál legfélelmetesebb része.

A rákbetegek 28 százaléka, és az egészséges emberek 20 százaléka mondta azt a kutatás során, hogy sokkal inkább félnek a fájdalmas haláltól, mint magától a meghalástól. A félelem pedig megalapozott, hiszen a Macmillan Cancer Support nevű szervezet adatai szerint évente 12 ezer rákos hal meg úgy Angliában, hogy az utolsó 48 órában szörnyű fájdalmakat élnek át.

Az egyesület elemzése alapján azonban összefüggés van a fájdalmas halál és a rossz ellátás között. A páciensek 72 százaléka arról számolt be, hogy kevésbé figyelmesen látták el őket és nagy fájdalmaik voltak a kórházban, és csak 19 százalék mondta azt, hogy elégedett volt az ápolással – írja a Mirror.

Kommentek:

Top 0