• Politika
Faktor

Gyurcsány: Magyarország jól jár a bevándorlókkal

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke 12. országértékelő beszédében bemutatta a párt Sokak Magyarországa című, programjának részleteit. Azt mondta, a migránsok hasznot hoznának az országnak. A Fidesz szerint Gyurcsány ismét bebizonyította, hogy betelepítené a bevándorlókat és felszólították, hogy adja vissza azt a 900 milliót, amit a privatizációval nyert, miután Gyurcsány a föld elkótyavetyélésével vádolta a Fideszt.

Gyurcsány: Magyarország jól jár a bevándorlókkalVissza kell adni az iskolát a gyerekeknek, a pedagógusoknak, a szülőknek és a településeknek - mondta Gyurcsány Ferenc az egyik budapesti szálloda konferenciatermében tartott beszédben.

Fotó: Marjai János / MTI

Fotó: Marjai János / MTI

Gyurcsány azt mondta: Magyarország legfőbb érdeke nem a kevesek gazdagodása, hanem a sokaság felemelése. Szerinte korrupt módon gazdagodó kevesek vannak az egyik oldalon és rengeteget gürcölő, reményét vesztett sokaság a másik oldalon.

EZT IS AJÁNLJUK:

    Gyurcsány szerint "Orbán Viktor vezetésével a Fidesz elárulta a magyarokat", elkótyavetyéli az egyik legnagyobb nemzeti vagyont, a földet, a kormányt pedig bűnszövetkezetnek nevezte.

    A migránsválsággal kapcsolatban azt mondta, Orbán Viktor szélsőséges álláspontot képvisel. Gyurcsány Ferenc szerint Magyarország nem csak képes befogadni embereket, de ellenőrzött keretek közt jól is jár az ide érkező szakemberekkel.

    Lehet, hogy a miniszterelnök rövid távon megnyer egy politikai játszmát, de történelmi értelemben elveszíthet mindent, amiért Magyarország évszázadok óta küzd. Ezen a ponton skizofrénnek nevezte Orbán Viktort, aki a világgal hadakozik.

    Gyurcsány szerint meg kell állapodni az oktatás jövőjéről. Azt mondta, nem kell 50 százalékos béremelés, mert emlékszik még, "mi lett ennek a vége 2002-ben". Szerinte évente 10-15 százalékkal kellene emelni a pedagógus fizetéseket a következő évtizedben.

    Gyurcsány szerint a terrorveszélyhez kapcsolódó alaptörvény-módosítás különleges intézkedések bevezetésére adna módot, és ezzel a Fidesz visszaélne.

    Fidesz: Gyurcsány betelepítené a bevándorlókatA Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc ma is világossá tette, hogy be akarja telepíteni a bevándorlókat és nem támogatja a kormány terrorellenes javaslatát sem, amellyel meg lehet védeni a magyar embereket a terroristáktól.

    Az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményben a Fidesz-frakció hozzátette: ha a "Brüsszelből fizetett Gyurcsány Ferencen múlna, itt is Brüsszel bevándorláspárti politikája valósulna meg, amellyel veszélybe sodorná a magyar embereket és a magyar nemzetet."

    A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc "minden idők legkorruptabb kormányzását követte el, ma is milliárdokat tesz zsebre az MSZP-SZDSZ kormány alatt intézett privatizációival, miközben a magyar családoktól mindig csak elvett és csökkentette a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók fizetését is".

    A Fidesz felszólította Gyurcsányt, hogy "adja vissza a privatizáción keresett kilencszázmilliót és a fillérekért megvásárolt balatonőszödi üdülőt"

    A Fidesz közleménye azt mondja: Gyurcsány Ferenc a napokban adta el harmincszoros áron, kilencszázmillióért azt a vállalatot, amelyet a Horn-kormány idején anyósa, Apró Piroska segítségével szerzett meg. Későbbi minisztere, Szilvásy György segítségével pedig Balatonőszödön szerezte meg a Balaton parton fekvő kormányüdülő egy villáját fillérekért, amely ma is a birtokában van.    

    Top 16