• Belföld
Faktor

Már majdnem megúszta a szegvári gyilkos asszony, aki puszta kézzel ásta el férjét

A nő azt hazudta, hogy férjének nyoma veszett, ezért eltűntként keresték.

Szilvia 15 évig őrizte szörnyű titkát. A férjét meggyilkoló asszonyt egy hónappal az elévülés előtt vonták felelősségre.

Végre pont kerülhet a szegvári gyilkossági ügy végére - írja a Bors. F. Szilvia 15 éven át úgy élt a településen, hogy eljátszotta, a férje nyomtalanul eltűnt. 2015-ben azonban megtört, és bevallotta a rendőröknek, hogy egy pajszerral ölte meg részeg urát, a holttestet pedig elásta.

A férfi eltűnését 2000. de­cember 5-én jelentette be a rendőrségen. Története úgy szólt, hogy férjének az útlevelével és a többi iratával együtt nyoma veszett. 34 nap híján elévült volna az ügy, de az ORFK kiemelt ügyeket felderítő főosztálya újra elővette az aktát. Kiderült ugyanis, hogy a férfi nem lépte át az országhatárt. Kihallgatták a testvérét, aki azt mondta, hogy a férfinak komoly üzleti tervei voltak. Semmi nem utalt arra, hogy távozni készült az országból.

EZT IS AJÁNLJUK:

    2015 októberében a rendőrök kihallgatták F. Szilviát, aki ügyvédje előtt végül bevallotta a gyilkosságot. Elmondta, hogy az ominózus nap estéjén Szentes külterületén szántott, amikor éjfél előtt megjelent a férje, és féltékenységi jelenetet rendezett. Le­rángatta a traktorról, szidta és bántotta. Akkor Szilvia elővette a traktorból a feszítővasat, és fejbe vágta, majd ütni kezdte a férfit, akkor is, ami­kor már pulzusa sem volt. Ezután egy gödörbe húzta a testet, és puszta kézzel elásta.

    Szanka Ferenc, a Csongrád Megyei Fő­ügyészség ügyésze a Borsnak megerősítette, hogy miután az asszony beismerő vallomást tett, őrizetbe vették, és egy hó­napra elrendelték az előzetes letartóztatását. Később szabadlábra helyezték. A lap úgy tudja, hogy az asszony azóta a szegvári tanyáról külföldre költözött. Internetes oldala szerint egy szállodában vállalt munkát. A tárgyalásra haza kell majd jönnie. A holttest nem került elő, de így is elítélhetik emberölésért.

    Kommentek:

    Top 16