• Krimi
Faktor

Elkészült a szakértői vélemény, Csenge még élt, amikor az aknába került

Valószínűleg fulladás okozta a Borsodnádasdon tavaly szeptember 3-án holtan talált tinédzser halálát.

Még életben volt a 17 éves K. Csenge, amikor a 21 éves B. Roland az aknába dobta – a Blikk szerint fulladás okozta a Borsodnádasdon tavaly szeptember 3-án holtan talált tinédzser halálát. A sorsdöntő szakértői vélemény a napokban készült el.

Így már biztos, hogy a fiatal lány abban az aknában fulladt meg, ahová a gyanú szerint B. Roland dobta. A fiatal előzetes letartóztatását pénteken meghosszabbították, így júniu­sig rács mögött marad.

Több igazságügyi szakértő is vizsgálja a bűntényt: a hemogenetikai vélemény egyelőre nem készült el. Ez a teszt fogja eldönteni, hogy kitől származnak azok a DNS-minták, amelyeket a nyomozók a helyszínen, illetve Csenge testén találtak.

A gyilkossággal gyanúsított B. Roland, ahogy korábban, úgy most is azt állítja: azt hitte, Csenge már halott volt, amikor a templomkert melletti vizes aknába dobta.

Tavaly szep­tember 3-án egy kétségbeesett édesanya hívta a rendőrséget, hogy lánya előző délután elment a barátaival szalonnát sütni, és azóta nem tud semmit róla. Rendőrök, kutatómentők keresték Csengét, de már csak a holttestét találták meg. Miután kihallgatták a barátait, kiderült, hogy utolsó óráit B. Rolanddal töltötte. A fiú először tagadta, hogy köze lenne a lány halálához, ám a hazugságvizsgálaton megbukott: elismerte, hogy valóban Csengével volt a végzetes éjszakán. Ahogy a Zsaru magazin korábban megírta, a tini szerint a lány kétszer is elment valahova. Másodszorra utána ment, és egy ösvényen találta meg meztelenül, eszméletlen állapotban. Azt hitte, halott. Ekkor pánikba esett, és Csenge testét a ciszternába lökte, aminek az alján víz állt, és ­amibe végül Csenge bele­fulladt. B. Rolandot jelenleg emberöléssel gyanúsítják.

Kommentek:

Top 0