• Krimi
Faktor

Megrázó részletek: gyilkosa készülhetett Fanni megölésére, ölben vitte élettelen testét

A rendőrség elemezte a kamerafelvételeket.

Kést is találtak a gyanúsított autójában. (Képünk illusztráció.)

Kést is találtak a gyanúsított autójában. (Képünk illusztráció.)

Amíg egy holttest nem kerül elő, addig gyilkosságról sem lehet beszélni. Valószínűleg ez az oka, hogy a magyar tévést, Fannit továbbra is eltűntként keresi a rendőrség. Ugyanakkor a nyomozók kamerafelvételeken is látták, ahogy B. L. egykori képviselőjelölt az ölében viszi a lány élettelen testét.

Fanninak november 20-án veszett nyoma. Kedden a BRFK hivatalosan is megerősítette a Borsnak, hogy VV Fanni eltűnésének ügyében az előzetesbe tett ifjabb B. L. egykori MSZP-s jelölt, politikus elleni nyomozást személyi szabadság korlátozása, ember­ölés gyanúja miatt folytatja. A portál azt is kiderítette, hogy a luxusház kamerafelvételein – ahol Fanni albérlete volt – látszik, hogy B. L. éjszaka érkezett, majd az ölében vitte el a fiatal nő élettelen testét. A városi kamerák segítségével végig tudták követni a férfi útját Dunaújvárosig. A rendőrök állítólag pajszert, kést és fegyvert is találtak az autóban. A rendőrség ezért azt feltételezi, hogy B. L. előre készült a lány megölésére.

A Bors úgy tudja, az előzetesbe tett politikus nem tett beismerő vallomást, így a rendőrség továbbra is nyomoz az ügyben.

EZT IS AJÁNLJUK:
    Kommentek:

    Top 16