• Külföld
Faktor

Furcsa jövő: megvásárolhatjuk, milyen nemű legyen a gyerekünk

Egyre többen szólnának bele a természet dolgába - újabb szülők fizettek azért, hogy meghatározhassák gyerekük nemét.

Illusztráció

Illusztráció

Egy New Jersey-ben élő házaspárnak a jelek szerint minden pénzt megért, hogy biztosítsák: harmadik gyerekük kislány legyen - írja a Breitbart.

EZT IS AJÁNLJUK:

    Janina Tardibuono és férje két kisfiú után mindenképp lányt akart, úgyhogy 25 ezer dollárt fizettek egy észak-hudsoni egészségügyi központnak azért, hogy a mesterséges megtermékenyítés során garantálják, hogy a baba kislány legyen. Az öt megtermékenyített petesejtből egy embrió mutatott női nemi jellegeket, ezért azt ültették be a nő méhébe, és 9 hónappal később meg is született a kis Gianna Rosalia.

    A megtermékenyítési folyamatot irányító orvos, Dr. Jane Miller a családon belüli szerepkiegyenlítések eszközének véli azt, hogy egyre több szülő „vásárolja meg előre” születendő gyereke nemét. Mivel a technológia megbízhatóan és biztonságosan működik, egyre többen költenek erre súlyos összegeket. Miller azt is elárulta, hogy nagyon sok páciensük keresi fel őket vallási-kulturális okokból, mert nem akarnak csalódást okozni a családjuknak azzal, hogy „kevésbé értékes lánybabájuk születik”.

    Tardibuono azt mondta, ha nem választhatták volna meg a babájuk nemét, akkor a férjével nem vállaltak volna harmadik gyereket. De elismerte, hogy a családján belül sokan kritizálták őket, amiért a neme garantálásával kijátszották Isten terveit.

    „De szerintem Isten azért teremtette ezeket az orvosokat, hogy dolgozhassanak a laboratóriumokban. Tehát ha Isten művei, akkor a munkájuk is rendben kell, hogy legyen”

    – védekezett az anya.

    Az azonban tény, hogy az ilyen génmanipulációs eljárásokat rengeteg kritika éri, hiszen innen szinte már csak egy lépés, hogy a leendő szülők előre megtervezzék gyermekeiket, és semmit ne hagyjanak a természetre.

    Kommentek:

    Top 16