• Krimi
Faktor

Tragédia Hevesen: fürdés közben halt meg a tini, áramütés érte

Az anyuka még meg tudott fürdeni, de gyerekével tragédia történt.

A fiú fürdés közben halt meg. (Képünk illusztráció.)

A fiú fürdés közben halt meg. (Képünk illusztráció.)

Zárlatos villanybojler miatt halt meg egy tiné­dzser Apcon. A középkorú Erzsébet és három gyermeke közel másfél éve lakott albérletben a Heves megyei kistelepülésen. A 14 éves Krisztián és 12 éves öccse egy hatvani iskolába járt, egyéves kistestvérükkel gyesen volt az édesanyjuk - írja a Bors.

A lap szerint a tragédia napján este  – miután az anyuka végzett a fürdéssel – a nagyobbik fiú következett a sorban. Krisztián már a kádban volt, amikor a véletlenül bedugva felejtett, zárlatos vízmelegítő megrázta. A mentők egy órán át küzdöttek az éle­téért, de már nem tudtak segíteni rajta.

A Bors azt írja, hogy a vízmelegítő már akkor zárlatos volt, amikor a család kibérelte a házat a tulajdonostól. Erről állítólag tájékoztatta is őket. Amikor tehát felmelegítették a vizet, mindig ki kellett húzniuk, mielőtt a kádba léptek. Mindannyian tudták, mindig így csinálták, most azonban valamiért megfeledkeztek róla. 

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság az ügyben foglalkozás körében elkövetett, halált okozó veszélyeztetés gyanúja miatt indítottak eljárást ismeretlen tettes ellen.

Kommentek:

Top 0