• Belföld

Életveszélyes az épület, fémkonténerbe telepítették át a postát

Fémkonténerben működik az egri Felnémeten a posta. A közelmúltban zárták be a városban az Almagyar utcai 2-es postát is.

A Heol azt írja, hogy ugyanazon a napon, amikor az Almagyar utcai „kisposta” bezárt, a felnémeti épületet életveszélyesnek találták, ezért egy hatméteres fémkonténerben dolgozik a hivatal. A konténerben méltatlanok a körülmények, főként az ott dolgozó alkalmazott szempontjából.

A Magyar Posta Zrt. szóvivőjétől, Apáti-Tóth Katától a lap megkérdezte, hogy felújítják-e az épületet, és ha igen, ott lesz-e a posta. Felvetették, hogy a bezárt takarékszövetkezet épülete üres és csak pár száz méterre van, ki lehetett volna bérelni az építés idejére. Megkérdezték azt is, mikor vált nyilvánvalóvá, hogy a hivatal épülete túl veszélyes.

Drasztikusan csökkent a csekk- és levélforgalom is.

Drasztikusan csökkent a csekk- és levélforgalom is.

A szóvivő válasza szerint az „Eger 4-Felnémet posta önkormányzati tulajdonú épületben, bérleményben üzemelt. Az épület műszaki, statikai állapota oly mértékben megromlott, hogy a postai tevékenység végzésére alkalmatlanná vált. A Magyar Posta keresi a hivatal elhelyezésének végleges megoldását. Amíg ez nem születik meg, addig a postai szolgáltatások az ideiglenesen felállított konténerben érhetőek el.”

Eger város önkormányzatának médiareferense, Zentai László viszont azt mondta, hogy a csekk- és a levélforgalom drasztikus csökkenése miatt a felnémeti városrészben meg kívánta szüntetni a szolgáltatást a posta.

Hasonló konténerben működik a posta. Illusztráció.

Hasonló konténerben működik a posta. Illusztráció.

„Önkormányzatunknak azonban prioritás, hogy a családok és idős emberek számára megmaradjon ez a lehetőség és helyben intézhessék postai ügyeiket. Mindez többmenetes tárgyalás eredménye. Köszönettel tartozunk a Magyar Postának azért, hogy ezt a fontos városi szempontot tiszteletben tartotta. A szóban forgó, rossz állapotú épület sorsáról később születik majd döntés.

A megoldást keresve találtunk a közelben egy, a megítélésünk szerint erre a célra megfelelő épületet, amelynek a bérléséhez kedvező konstrukció kidolgozásában is közreműködtünk volna, ám a Magyar Posta Zrt. világosan jelezte, hogy a konténeres megoldást választja

– mondta a referens.

Kommentek:

Top 0