• Külföld

Fegyverrel támadtak a lakók az Iszlám Államnak Rakkában

Lázadás tört ki az Iszlám Állam "kalifátusának" központjában, Rakkában a dzsihadisták uralma ellen, és mintegy kétszáz "szent harcos" átállt a civilekhez.

A Tasnim teheráni hírügynökség a helyi médiára hivatkozva azt írta, hogy a város több negyedében, Diríjában, Ferdoszban és Ramilában súlyos harcok robbantak ki a városlakók és az IÁ fegyveresei között, a civilek győztek a dzsihadisták felett.

A Sputnik moszkvai központú nemzetközi hírügynökség azt írta, hogy a civilek fegyvert ragadtak, és öt városnegyedben összecsaptak a terrorszervezet fegyvereseivel, kitűzték ott a szíriai zászlót, és megöltek számos dzsihadistát. Mintegy kétszáz "szent harcos" átállt a lázongó civilekhez. A dzsihadisták kénytelenek voltak útakadályokat létesíteni a város bejáratánál - jelentette a Sputnik. Nyugati hírügynökségek egyelőre nem tudósítottak a rakkai lázadásról. A Szíria és Irak jelentős területeit elfoglaló Iszlám Állam "kalifátust" kiáltott ki az ellenőrzése alá vont területeken, és a 2014 augusztusában elfoglalt Rakkát tette meg fővárosává. A szíriai hadsereg és a kurd fegyveresek megpróbálják visszafoglalni a várost. A Pentagon január közepén jelentette be, hogy tervet dolgoz ki arra, hogyan segítheti az iraki hadsereget és a kurd milíciákat, illetve a szíriai mérsékelt felkelőket Rakka, továbbá az iraki Moszul visszafoglalásában.

EZT IS AJÁNLJUK:

    Top 16