• Külföld
Kummer Dóra

Felfüggesztik az Irán elleni szankciókat

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) Bécsben közzétett egy jelentést, amely szerint Irán teljesítette a nagyhatalmakkal tavaly nyáron kötött nukleáris megállapodásban foglaltakat, ezért feloldhatók az ország elleni nemzetközi szankciók.

Irán és a hatok (az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország) tavaly júliusban kötöttek megállapodást. Ez arra kötelezte Iránt, hogy 300 kilogramm alá csökkentse alacsony dúsítású uránkészletét, urándúsító reaktorainak számát 19 ezerről 6100-ra mérsékelje, illetve az araki nehézvizes reaktorát úgy alakítsa át, hogy ott ne lehessen az atomfegyverben is felhasználható plutóniumot előállítani.

Fotó: Wikipedia

Fotó: Wikipedia

A NAÜ hivatalos jelentésében megerősítette, hogy Irán teljesítette az atomprogramjával kapcsolatban vállalt kötelezettségeit. Erre válaszul az Európai Unió és az Egyesült Államok felfüggesztette az Irán elleni szankciókat - jelentette be Frederica Mogherini, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai képviselője és John Kerry amerikai külügyminiszter szombaton Bécsben. Az EU-diplomaták szerint a szankciók feloldása gyors lesz, de a folyamat véglegesítéséhez az Európai Tanács hivatalos jóváhagyása szükséges.

EZT IS AJÁNLJUK:

    Kerry szerint az atomalku eredményeivel egy biztonságosabb világot hozott létre. Dzsavad Zarif iráni külügyminiszter egy Twitter-üzenetben gratulált országának: "Köszönöm Istennek, és fejet hajtok az iráni nép nagysága előtt. Gratulálok ehhez a dicsőséges győzelemhez" - írta.

    Barack Obama amerikai elnök szinte azonnal elrendelte a gazdasági büntetőintézkedések felfüggesztését. Az elnök szerint az iráni atomprogram körülményei alapvetően megváltoztak azzal, hogy Irán teljesítette kötelezettségeit. A szankciók ugyanis a gazdaság széles körét érintették. 

    Top 16