• Tech

Feleségül vette a robotját, mert megunta, hogy nem talál párt magának

A kínai férfi megelégelte, hogy folyton arról kérdezgetik, mikor nősül már meg. Úgy döntött, feleségül veszi a robotot, amit egyébként maga épített.

A 31 éves Zheng Jiajia mesterséges intelligencia mérnökként dolgozik, és azért vette feleségül a tavaly készített, Yingying nevű robotját, mert emberi szerelmet nem talált magának. Abból is elege lett, hogy a családja folyamatosan a házasodással zaklatta.

Két hónapnyi „randevúzás” után öltönybe bújt és egy szertartás keretében feleségül vette a robotot. A ceremónián az anyja és a barátai vettek részt a kelet-kínai Hangcsou városában.

Bár az esküvőt a hatóságok nem ismerik el, a „pár” a hagyományos kínai szertartást követte: Yingying fejét vörös kendővel borították a helyi szokásoknak megfelelően.

Kínában az egyik legrosszabb a nemek aránya a világon: mivel az országban évtizedekig csak egy gyereket szabadott vállalni, sokan az abortuszt választották, ha lányuk született volna. 100 nőre emiatt átlagosan 113,5 férfi jut. Éppen ezért sok férfi nem talál magának feleséget.

Yingying csak a kínai írásjeleket ismeri, felismeri a képeket és néhány szót beszél is, de a férfi azt tervezi, járni és a házimunkára is megtanítja. Most viszont még neki kell cipelnie a 30 kilós robotot – írja a Guardian. Zheng korábban a Huawei okostelefon-vállalatnak dolgozott, majd a mesterséges intelligencia-startupra váltott.

Kínában vegyesen fogadta a közvélemény a házasságot. Sokan kigúnyolták a férfit, míg mások úgy gondolták, csak egy átverésről van szó. Az országban egyébként is a közbeszéd tárgya, hogy hamarosan robotokkal helyettesítik az embereket az élet minden területén – a robotpincérnők már meg is jelentek az éttermekben. Igaz, a teljesítményük egyelőre elmarad a várakozásoktól. 

Kommentek:

Top 0