• Külföld
Faktor

Felállt, majd aztán észrevette, hogy leszakadt a lába

Durva balesetet szenvedett a tini a barátaival.

Horrorba illő Alex Burbules története. Ugyanakkor talán elgondolkodtatja azokat, akik őrült közúti közlekedéssel akarják kivívni mások figyelmét, elismerését.

"A haverommal úgy döntöttünk, kocsival megyünk haza. Egy harmadik srác ajánlotta fel, hogy elvisz a szülei 2005-ös Honda Accordjával. Többen csatlakoztak hozzánk egy másik autóval, Pennsylvania kátyús útjain kerülgettük a lyukakat, amikor jött egy jobb szakasz, és a sofőr odalépett. Ránéztem a kilométerórára, 120 km/órát mutatott. Mondtam, hogy nem kéne, de elengedte a füle mellett. Ekkor láttuk meg az “Aszfalt vége, földút”-táblát.

Innen nem volt visszaút. Az autó irányíthatatlanná vált, és lesodródott a fák közé. Mire magamhoz tértem, hallottam a másik kocsiból kiszálló barátaim hangját, ahogy a nevemen szólítanak. Fájdalom járta át az egész testem, és észrevettem, hogy kirepültem az autóból. Ezen a ponton csak erős fájdalmat éreztem, de kiabáltam a többieknek, hogy jól vagyok. Próbáltam felállni, és elindulni, mert harminc méterre kerültem az úttól. Ekkor néztem le a lábaimra.  Úgy üvöltöttem, mint még sose előtte. A bal lábam eltűnt, a jobb pedig nyílt töréssel, a bőrt átszúró csontokkal hevert használhatatlanul. Amikor megtaláltak, a bal lábamat a biztonsági övvel szorították el, a mentők húsz perc múlva értek a helyszínre.” 

A fiú bal lábát térd alatt amputálták, több helyen eltört a jobb sípcsontja, eltörtek a bordái, összeomlott a tüdeje. A mellette utazó srác sem úszta meg könnyen, leszakadt a lépe, csigolyája tört a baleset következtében. A sofőr viszont karcolásokkal megúszta a balesetet.

"A vizsgálatot végző rendőrtiszt ennél durvább balesetet még nem látott, ahol az összes utas túlélte a dolgot. Három és fél év telt el azóta, és az élet már sosem lesz a régi, le kellett mondanom a fociról, de szerencsére a csapatról nem. Bár nehéz a partvonalról nézni a meccseket, ez nem fog megállítani, letörni. Folytatom a rehabilitációt, mert még hosszú út áll előttem” - idézte Alexet a karpatinfo.net.

Kommentek:

Top 0