• Politika
Faktor

Február 9-én kezdődik a köznevelési kerekasztal

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára sajtótájékoztatóján azt mondta, ma már mindenki számára garantált a békés véleménynyilvánítás lehetősége. A minisztérium nyitott a párbeszédre, ezt jelzi, hogy több kérdésben korrigálták már az oktatási rendszert. Rétvári Bence szerint a pedagógusokat felhasználva feltűntek olyan szereplők, akik célja nem a közoktatás jobbítása, hanem a kormány támadása.

Rétvári Bence a mai tüntetéssel kapcsolatban azt mondta: ma – nem úgy, mint 10 évvel ezelőtt, amikor gumilövedékkel lőttek az tüntetők közé – már mindenki számára garantált a békés véleménynyilvánítás lehetősége. Azt is elmondta, egy tiltakozónak sem kell félnie, nem igazak azok a sajtóhírek, miszerint több helyen jelezték a részvételüket tervező pedagógusoknak, hogy ne tüntessenek.

A fórumok folytatódnak

Rétvári Bence bejelentette, hogy február 9-re hívják össze a köznevelési kerekasztalt. A hétoldalú megbeszélésre várják a köznevelés szakmai szervezeteit, a munkavállalói érdekképviseletet, a szülők, a diákok, a munkaadók képviselőit. A kerekasztal résztvevői között szerepelnek még az állam, a fenntartó és a tudományos élet, a pedagógusképzés képviselői. Rétvári Bence elmondta, minden szervezetet várnak, akiket a gyerekek érdeke vezérel, és nem a politikai célok. Szeretnék a problémákat megoldani, a felmerült, „jó szándékkal feltett" kérdéseket megvitatni.

Rétvári Bence

Rétvári Bence

Rétvári Bence beszámolt a kerekasztal előkészítése céljából, az Emberi Erőforrások Minisztériuma által szervezett eddigi konzultációk eredményéről is: több mint 30 helyszínen 336 iskolával konzultáltak. Volt olyan, ahol éles kritikákkal szembesültek, de a résztvevők több helyen pozitívan viszonyultak a változásokhoz.

A fórumok folytatódnak, a cél az, hogy az ország mind a 198 tankerületében sor kerüljön ilyenre. Mindenkit szeretnének meghallgatni, hiszen nagy különbségek vannak az ország különböző pontján lévő iskolák helyzete között, ezek ismeretében szeretnék elkezdeni a tanácskozást.

Rétvári Bence azt mondta, nem érti azokat a pedagógus-szervezeteket, akik azok után, hogy múlt héten még napirendi javaslataik is voltak, most jelezték, nem kívánnak részt venni a kerekasztalon. Szerinte ugyanis egy ilyen esemény az érdekképviselet valódi helye. Szerinte a pedagógusokat felhasználva feltűntek olyan szereplők, akik „bukott politikai erők képviselői” – felmerül, hogy az ő céljuk valójában nem az oktatási rendszer jobbítása, hanem a kormány minden áron való támadása.

Kicsit „túltolták a biciklit”

Rétvári Bence beszélt arról is, a most kritizált változtatások a köznevelési rendszerben azért voltak szükségesek, mert a szocialista kormányok alatt az önkormányzatok, nagyrészt az iskolák finanszírozása miatt, hatalmas adósságokat halmoztak fel; majdnem 400 iskolát szüntettek meg, és elvettek egyhavi bért a pedagógusoktól.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Akadémia utcai épülete

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Akadémia utcai épülete

Ennek a folyamatnak a megállítására állították fel a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot. Így az iskolák fenntartása már nem az önkormányzatokat terheli, és az elmúlt években 500 iskolában 120 milliárd forint fejlesztés történt. Ezzel a rendszerrel biztosítható, hogy az ország különböző részein a diákok hasonló körülmények között tanulhassanak, a nehezebb helyzetben lévő települések iskolái is működőképesek maradjanak. Az átalakított rendszernek köszönhető az elmúlt években történt, több mint 200 milliárd forint értékű pedagógus-béremelés, az ingyenes tankönyvellátás és a szociális étkeztetés kiterjesztése, valamint az is, hogy másfélszeresére nőtt a tanári képzést választók száma.

Rétvári Bence újságírói kérdésre válaszolva azt mondta, egyetért Balog Zoltán miniszterrel abban, hogy a központosítással egy kicsit „túltolták a biciklit”, ezért a rendszer korrigálása már meg is kezdődött. A tanárok adminisztrációs terhei egyharmadukra csökkentek, és terveik szerint az év első felében minden intézmény kap olyan „kincstári kártyát”, amellyel kisebb beszerzéseiket maguk intézhetik.

Top 0