• Krimi
CsR

Ezt szeretné elérni a Teréz körúti robbantó

A robbantással gyanúsított férfi a rácsok mögött tölti a Karácsonyt, az apjának elmondta, hogy mit szeretne.

A bíróság nemrég február 21-ig meghosszabbította a Teréz körúti robbantással gyanúsított P. László előzetes letartóztatását.

– Szomorú karácsony elé nézünk, mert a fiam most először nem velünk tölti az ünnepeket – mondta a robbantással gyanúsított P. László édesapja. –  Laci a kihallgatásán csak azt ismételgeti, nem ő volt, ezért nincs miről vallomást tennie. Kéthetente megyek hozzá, egy órán át beszélhetünk. Legutóbb is mély szomorúságot láttam a szemében, de könnyeket nem.

Ő is elítéli a robbantást, és hiszi, hogy elfogják végre a valódi tettest, arra vár, hogy a rendőrség  a nagy nyilvánosság előtt kér majd bocsánatot tőlünk

- írja a Lokál.

Erre azonban egyelőre kevés az esély, hiszen Molnár Zsolt, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának elnöke egy sajtótájékoztatón az mondta: a testület figyelemmel kíséri a nyomozást, biztos benne, hogy a rendőrök a valódi tettest fogták el, bár a motivációra nincs válasz.

Kommentek:

Top 0