• Élet
Faktor

Ezek az ételek korai halálunkat okozhatják, mutatjuk mit kerüljön

Egy 44 ezer fős kutatásból derült ki, hogy milyen ételek veszélyesek.

Korábban halnak azok, akik gyakran fogyasztanak mesterséges adalékanyagokban gazdag ételeket és italokat – állítják francia tudósok. A nagyipari módon előállított, úgynevezett feldolgozott élelmiszerek – melyeket a gyártók teleraknak különböző mesterséges ízfokozókkal és adalékanyagokkal – egészségkárosító hatásai régóta ismertek. Egy nemrég publikált francia kutatás, amelyről a ScienceAlert számol be, meg is erősíti ezt a tényt, azt állítva, hogy minél több különböző mesterségesen előállított rágcsálnivalót, üdítőitalt és készételt fogyasztunk, annál korábban halunk meg.

A Sorbonne Egyetem munkatársai 44 ezer felnőtt francia polgár körében végzett kutatása az első, amely konkrét összefüggésbe hozza a korábbi halandóságot a feldolgozott élelmiszerekkel. Mint a kutatás vezetője, Laure Schnabel epidemiológus meséli, ezek a termékek, melyek előállítása ipari folyamatokkal történik, olcsók, gyorsan felmelegíthetők és könnyen fogyaszthatók, éppen ezért rendkívül népszerűek. Mindennek azonban ára van.

Illusztráció.

Illusztráció.

A feldolgozott élelmiszerek egészségünkre gyakorolt számos negatív hatása között szerepel többek közt az elhízás, a magasvérnyomás-betegség vagy a rák egyes fajtáinak megnövekedett kockázata. Schnabel és kollégái úgy találták, hogy azon személyeknél, akik esetében a szóban forgó ételek fogyasztása egy hétéves periódus alatt 10 százalékkal nőtt, a korai elhalálozás esélye is mintegy 14 százalékkal emelkedett. Ezek az eredmények természetesen csupán megfigyeléseken alapulnak, nem pedig egy konkrét okozati összefüggés bizonyítékai, a kutatók szerint mégis fokozott riadalomra adnak okot.

Amit biztosan tudunk, hogy a feldolgozott élelmiszerek energiatartalma jóval magasabb, mint hagyományos társaiké, emellett rengeteg olyan adalékanyagot tartalmaznak, amelyet azok nem. Ezek közé tartoznak a különböző ízfokozók, mesterséges édesítők és aromák, illetve tartósítószerek is. A statisztikák szerint – elsősorban olcsóbb áruk miatt – főként az alacsonyabb vagyoni státusszal rendelkezők vagy a diákok fogyasztják előszeretettel az ilyen ételeket, melyek másik vonzereje azok felfokozott ízvilága, melyhez sajnos az átlagnál magasabb cukor-, só- és zsírtartalom járul.

Számos további kutatás szükséges még ahhoz, hogy pontosan megállapíthassuk, milyen konkrét egészségkárosító hatásai vannak a feldolgozott élelmiszereknek. Ez már csak azért sem könnyű feladat, mert ebbe a gyűjtőfogalomba rengeteg különböző típusú étel és ital tartozik, nem is beszélve a számtalan különféle adalékanyagról, melyeket ezekbe a gyártás során beletesznek. Egyes tényezők kevésbé, mások nagyobb mértékben árthatnak szervezetünknek – magyarázza a New Jersey állambeli Rutgers Egyetem táplálkozástudományi szakértője, Nurgul Fitzgerald, aki szerint ez egy rendkívül komplex kérdés, melyben még sok az ismeretlen tényező.

Mindenesetre a tudósok egyetértenek abban, hogy érdemes minden esetben átolvasni a különböző termékek csomagolásán az összetevők jegyzékét, és egészségünk érdekében kerülni azokat az ételeket, italokat, melyek dúskálnak a különböző mesterséges adalékanyagokban. Mint jelen kutatásból kiderül, akár még eljövendő éveink számát is bőven növelhetjük ezáltal.

Kommentek:

Top 0