• Pénz
Faktor

Lehet, hogy nem is tud róla: több milliót érhet az aprópénz, amit őrizget

A pénzérmét még 2002-ben verték, de hibás.

2013 májusában egy hibás olasz euró kétcentest több mint kétmillió forintnak megfelelő összegért árvereztek el. Összesen 7 ezret darabot vertek ebből a tételből, és eddig csupán pár tucatot találtak meg belőle, a többi feltehetően valahol Európában porosodik egy fiók alján. Lehet, hogy pont az Ön zsebében lapulnak milliók, úgy hogy nem is tud róla?

Nem csak nyáron, sokan télen is útra kelnek többek között olyan országokba, ahol az euró a hivatalos pénznem - a legtöbben pedig elkövetjük azt a hibát, hogy ahelyett, hogy az utolsó fillérig elköltenénk az itthon hasznavehetetlen és visszaválthatatlan aprópénzt, hazahozzuk és valamelyik polcon vagy fiók mélyén parkoltatjuk, míg nem teljesen el nem felejtődnek. Pedig ha igazán szerencsések vagyunk, akár több millió forintot is érhez egy kallódó egycentes.Kevés utazó tudja, hogy az Euro pénzérme akár egy kisebb vagyont is érhet: elképzelhető ugyanis, hogy a birtokunkban van egy ritka és kifejezetten értékes eurócent, mint például a 2002-es olasz egycentes, amin torinói látkép látható - számol be a Daily Mail cikke. Ezek a különleges érmék kontinensszerte felbukkanhatnak: Finnországtól egészen Görögországig.

Még 2002-ben összesen 7 ezer egycentesre vertek olyan képet, melyeket eredetileg az kétcentesekre akartak: tehát hibásan kerültek forgalomba. Castel del Monte vára helyett Mole Antonelliana épülete van az érmék hátulján.

Egy ilyen hibásan nyomott érmét 2013. májusában 6600 euróért (2 118 600 forintért) adtak el egy aukción, miután a kikiáltási ára 2500 euró volt - írja a Pénzcentrum.

A mai napig mindössze néhány tucat példány került elő ezekből az egycentesekből, legalábbis a NumisMag szerint, éppen ezért elképzelhető, hogy az Ön aprópénzei között is lapul egy ilyen értékes példány. Főleg akkor, ha az elmúlt 17 évben járt valamikor Észak-Olaszországban.

Kommentek:

Top 0