Faktor

Belvárosi étteremben tűnt fel a Dózsa György úti gázoló, pedig házi őrizetben kellett volna lennie

A gázolással gyanúsított M. Richárdot letartóztathatják.

Fotó: MTI - Mohai Balázs

Fotó: MTI - Mohai Balázs

A Dózsa György úti baleset gyanúsítottja megszegte a házi őrizet szabályait, nemrég egy belvárosi étteremben jelent meg.

Őrizetbe vették a Dózsa György úton történt tavaly májusi baleset egyik gyanúsítottját, M. Richárdot, miután újra megszegte a házi őrizet szabályait, és november 19-én megjelent egy belvárosi étteremben.

A Fővárosi Főügyészség közleménye szerint a bűnügyi felügyelet magatartási szabályainak többszörös megszegése mellett már a bizonyítás meghiúsításának, illetve a bűnismétlésnek a veszélye miatt is indokolt a gyanúsított letartóztatása. A fent megjelölt célok eléréséhez a bűnügyi felügyelet alkalmazása már nem elegendő.

Az ügyészség szerint a Budai Központi Kerületi Bíróság csütörtökön dönt arról, hogy letartóztatják-e M. Richárdot. A férfi egyszer már februárban is megszegte a házi őrizet szabályait.

M. Richárd védője korábban indítványt nyújtott be annak érdekében, hogy enyhítsenek védence házi őrizetén, de ezt a bíróság elutasította - írja az ügyészség.

A letartóztatás elrendelése tárgyában a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája csütörtökön hoz döntést.

Kommentek:

Top 0