• Külföld
Faktor

Fordulat az eltűnt maláj gép ügyében: megrázó dolgot állítanak a szakértők

A pilóta öngyilkossága vezethetett az utasszállító négy évvel ezelőtti tragédiájához.

Repülésbiztonsági szakemberek szerint a pilóta öngyilkossága okozhatta a 2014. március 8-án eltűnt maláj utasszállító gép tragédiáját. A Malaysian Airlines Boeing 777-ese Kuala Lumpurból szállt fel és Pekingbe tartott. Egy órával a felszállás után letért útvonaláról és délnyugati irányba indult el. A gép végül az Indiai óceánba zuhant. A 239 utas földi maradványai nem kerültek elő, a repülő roncsaiból néhányat később sikerült megtalálni.

Képünk csak illusztráció.

Képünk csak illusztráció.

Négy évvel a tragédia után az esetet vizsgáló szakemberek egybehangzó álláspontja az, hogy a gép szándékos emberi beavatkozás következtében zuhant le - hangzott el a Vice 60 Perc című műsorában, amelyben öt szakember mondta el véleményét az esetről.

EZT IS AJÁNLJUK:

    A kijelölt útvonalról a kapitány, Zaharie Ahmad Shah térítette le a gépet, ő kapcsolhatta ki a Boeing kommunikációs berendezéseit is. Simon Hardy, egy pilótakiképző arra a nyugtalanító tényre is felhívta a figyelmet, hogy a gép ezután sajátos kerülőutat tett a maláj Penang tartomány fölött, ahol a pilóta szülővárosa van. "Mintha csak a pilóta búcsút akart volna venni a szülői háztól" - mondta Simon Hardy.

    Fontos bizonyítéknak számít a gép egyik darabja, a Reunion partjainál tavaly előkerült szárnydarab. A flaperon (csűrőfékszárny) alig sérült meg, ami arra utal, hogy a gép nem lezuhant, hanem a pilóta irányításával lassan ereszkedhetett a vízre.  A repülőgép-baleseteket vizsgáló Larry Vance a Vice műsorában azt mondta: a pilóta feltehetően már jóval előbb öntudatlan állapotba hozta a személyzetet és az utasokat a kabinnyomás megszüntetésével.  

    A szakemberek kitartanak a pilóta öngyilkossága, mint lehetséges magyarázat mellett annak ellenére is, hogy bár alaposan átvizsgálták a pilóta magánéletét, nem találtak pszichiátriai problémákra vagy öngyilkossági szándékra utaló jelet. Érdekes ugyanakkor, hogy a pilóta lakásában talált repülőgép-szimulátor előzményeiben szerepelt egy Indiai óceán felett tett gyakorlórepülés is, ennek adatait azonban a pilóta törölte.

    Kommentek:

    Top 16