• Sport
Faktor

Eltiltották Sarapovát a dopping miatt

Tegnap este Los Angelesben egy sajtótájékoztatón Marija Sarapova elismerte, hogy januárban megbukott egy doppingteszten. Az orosz teniszsztár régóta szedte azt a gyógyszert, amelyet a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) a 2016-os év első napján tiltólistára tett. Sarapovát ideiglenesen eltiltották a teniszezéstől, ennek ellenére lehet, hogy ott lesz a nyári olimpián.

Fotó: Europress - Kevork Djansezian / Getty Images

Fotó: Europress - Kevork Djansezian / Getty Images

A WADA levelében időben figyelmeztette Sarapovát, de ő azt mondta, nem olvasta azt, illetve nem kattintott a tiltott szereket tartalmazó lista linkjére. A tiltott anyag neve egyébként meldonium, amelyet Sarapova az elmondása alapján mildronate néven ismert. 2006-ban kezdte szedni a gyógyszert, amit az orvosa ajánlott neki, mert a családjában gyakori volt a cukorbetegség, és a szívritmuszavar ellen is hatásos. A 28 éves teniszező azt mondta, hogy az elmúlt 10 évben legálisan használhatta a gyógyszert, ami megváltozott január elsejével, de erről nem tudott, ezért minden felelősséget vállal.

A WADA március másodikán tájékoztatta a teniszezőt a pozitív mintavételről, a tenisztől pedig ideiglenesen eltiltották. Sarapova legnagyobb szponzora, a Nike nem sokat késlekedett, és azonnal felfüggesztette a támogatását, mindaddig, amíg nem tisztázódik az ügy.

EZT IS AJÁNLJUK:

    Ugyanakkor az orosz Teniszszövetség elnöke, Samil Tarpiscsev azt mondta a TASSZ orosz hírügynökségnek, hogy azzal számol, Sarapova ott lehet a nyári olimpián, a pozítiv tesztről szóló hírt egyszerűen nonszensznek nevezte.

    Mi az a Meldonium?

    Lettországban fejlesztették ki évekkel ezelőtt a gyógyszert olyan betegek számára, akiknek az elégtelen szívműködése miatt oxigénhiányos lett a vére. Emiatt a sportolók között is népszerű lett, hiszen fokozta az állóképességet. A WADA már tavaly jelezte, hogy alaposan megvizsgálja a gyógyszert, amit januárban doppingszernek minősített. Lettország egyik legtöbbet exportált terméke lett, Oroszországban, Ukrajnában, Moldovában, Fehéroroszországban, Azerbajdzsánban és Örményországban is forgalmazzák, az Egyesült Államokban viszont hivatalosan nem törzskönyvezték gyógyszernek.

    Sarapova az elmúlt években rengeteget volt sérült, sokan azt hitték, hogy a visszavonulását akarja bejelenteni amikor meghirdette a rendkívüli sajtótájékoztatót, de azt mondta, hogy azt nem egy ilyen ronda szőnyegen fogja megtenni.

    Fotó: Europress - Robyn Beck/AFP

    Fotó: Europress - Robyn Beck/AFP

    A pozitív teszt miatt valaki akár négyéves eltiltást is kaphat, de ez Sarapova esetében valószínűleg nem így lesz, mivel pályafutása során most először szegett meg valamilyen szabályt (legalábbis ami kiderült). De akkor is nehéz lehet számára a visszatérés, ha csak egy vagy két évre tiltják el a versenyzéstől, hiszen már 28 éves.

    „Nagyon szomorú ilyen hírt hallani Marijáról. Igazi vezetőnek számít, ennek ellenére, ahogy ő is mondta, minden játékos felelőssége, hogy milyen szert vesz be, tudniuk kell arról, hogy mi megengedett, és mi nem. Ez az ügy már a WADA kezében van, a WTA mindenben támogatja majd, ahogy a döntését is” – nyilatkozta a profi női teniszezők érdekeit képviselő WTA (Women’s Tennis Association) vezérigazgatója, Steve Simon.

    Top 16