• Krimi
Faktor

Előzetesben a tanár, aki zaklatta a diákokat

Előzetesbe tettek egy kollégiumi tanárt, aki a fiatal diákokhoz próbált közeledni. A tanulók nem merték visszautasítani.

A döntés még nem jogerős - mondta az MTI-nek a Nyíregyházi Törvényszék szóvivője. A nyomozás szerint a kollégiumi tanár az egyik nyíregyházi szakközépiskolában dolgozik, ahol több 18 év alatti diákot ölelgetett, illetve tavaly és idén rendszeresen kapcsolatot kezdeményezett velük egy közösségi oldalon.

A tanár bizalmas üzeneteket küldött a fiataloknak, de a diákok nyíltan nem merték visszautasítani közeledését, mert attól tartottak, hogy az hátrányuk lesz belőle a kollégiumban és az iskolában. A bíróság szerint valószínű, hogy a tanár másokhoz is közeledni próbált. Tartanak tőle, hogy befolyásolni próbálná a tanúkat, ezért előzetesbe tették.

Top 0