• Krimi
Faktor

Előzetesben a férfi, aki gyerekekről készült pornóképeket árult

Előzetesbe tették azt a férfit, aki gyerekekről készült pornográf képeket tett közzé és árult az interneten - közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.

Dobó Dénes azt mondta, hogy a 47 éves budapesti férfi ellen gyerekpornográfia miatt indítottak eljárást. A rendőrök ugyanis megállapították, hogy a férfi 2014. október 31-e óta több olyan képet töltött le az internetről, amelyek szexuális témájúak és gyerekek szerepelnek rajtuk. Erről korábban itt is írtunk.

A nyomozók idén február 28-án házkutatást tartottak a férfi debreceni lakásán, ahol asztali számítógépet, merevlemezeket, mobiltelefonokat, valamint CD-ket foglaltak le. Kiderült, hogy a 47 éves férfi a gyerekekről készült képeket az internetre töltötte fel, amelyek után pénzt kapott. A férfi kihallgatásán mindent elismert - mondta a szóvivő.

Top 0