• Sport

Elődöntős Dárdai csapata a Német Kupában - videó

A Német Kupában két-két mérkőzést rendeznek kedden és szerdán. Tegnap már bejutott a legjobb négy közé Kleinheisler László csapata, a Werder Bremen, illetve a Stuttgartot legyőző Bayer Leverkusen is. Ma a Hertha Berlin a Heidenheim ellen nyert, és van ott az elődöntőben.

Fotó: Europress - Alex Grimm/Getty Images

Fotó: Europress - Alex Grimm/Getty Images

Dárdai Pál, a magyar válogatott volt szövetségi kapitánya korábban arról beszélt, hogy minden álma az, hogy a Hertha Berlinnel kupadöntőt játszhasson a berlini stadionban. Ehhez az álomhoz került közelebb most egy lépéssel a magyar edző, miután a Hertha nyerni tudott a másodosztályú Heidenheim ellen.

A mérkőzés nem kezdődött jól a Hertha Berlin számára, mert az első gólt a hazai pályán játszó Heidenheim szerezte meg egy szöglet után.

A Heidenheim vezető gólja:

Ezt követően azonban a Hertha Berlin gyorsan válaszolt, Vedad Ibisevic hét perc alatt lőtt két gólt, így a 21. percben már a Herthánál volt az előny.

Ibisevic első gólja:

Ibisevic második gólja:

A félidőig nem változott az állás, a berlini csapat ekkor 2-1-re vezetett. A második félidőben több lehetősége is volt a hazai csapatnak az egyenlítésre, de végül nem sikerült gólt szerezzenek. Az enyhe havazásban a Hertha Berlin azonban tovább tudta növelni előnyét, az 58. percben Haragucsi egy szóló végén lőtt Müller kapujába.

Haragucsi gólja:

Sokáig úgy tűnt, hogy a Hertha simán megnyeri a mérkőzést, azonban a Heidenheim csapata kiharcolt egy 11-est, amit Marc Schnatterer a 82. percben értékesíteni is tudott.

Schnatterer büntetője:

A hátralévő időben ugyan mindent megtett az egyenlítés érdekében a másodosztályú csapat, de ez nem sikerült nekik. A végeredmény így maradt 3-2.

A Hertha Berlin így biztosan ott van a legjobb négy között, hogy ki lesz a berlini csapat ellenfele, az majd később derül ki.

A Német Kupa negyeddöntőinek eredményei:

Bayer Leverkusen-Werder Bremen 1-3

VfB Stuttgart-Borussia Dortmund 1-3

Heidenheim-Hertha Berlin 2-3

Bochum-Bayern München - 0-3

Top 0