• Sport

Magyarország-Belgium 0-4

A magyar labdarúgó-válogatott számára is elkezdődött a 2016-os labdarúgó Európa-bajnokság kieséses szakasza, de hamar véget is ért: Bernd Storck csapata kikapott Belgiumtól, így kiesett.

Percről-percre

23 óra 31 perckor

Szalai Ádám reakciója

Nehéz szavakat találni, ha az ember 4–0-ra kikap, akkor sok minden más nem számít. Most így a meccs után nem tudok pozitívan állni a dolgokhoz, nagy bennem a düh. Ez a meccs kicsit megint másra emlékeztetett engem, nem tetszett nekem. A szurkolók előtt le a kalappal, sajnáljuk, hogy elrontottuk ezt az utolsó mérkőzést.

23 óra 24 perckor

"Aki ugrál, büszke magyar!" - így köszönték meg a szurkolók a magyar csapat teljesítményét

A folyamatos "Ria, Ria, Hungária" skandálást meg-megtöri az "aki ugrál, büszke magyar!" rigmus, amire a tömeg egyszerre ugrál.

23 óra 21 perckor

Gera Zoltán is nyilatkozott a meccs után

Kicsit elfáradtunk a mai meccsre, és kicsit naivan is kezdtünk. Az első félidőben sokkal jobban játszottak a belgák, szerencsénk volt, hogy csak egy gólt kaptunk a félidőig. Csalódottak vagyunk, összességében viszont nincs okunk a szégyenkezésre, reálisan kell néznünk a dolgokat, a belga játékosok extrémet nyújtottak. Örülök, hogy részes lehettem ennek az Európa-bajnokságnak, az én szempontomból különösen jó, hogy itt lehettem. A jövőmről még beszélnem kell a szövetségi kapitánnyal, pár napon belül ennek az ügynek a végére is pont kerülhet.

23 óra 04 perckor

Storck meccs utáni gyors nyilatkozata

A jobb csapat nyert, de le a kalappal a csapat előtt azért, amit ezen az Európa-bajnokságon mutatott. Most már előre kell tekinteni, jönnek a világbajnoki selejtezők. Fényes a jövő. A csapat megmutatta, hogy akar focizni, ezért optimista vagyok. Boldoggá tettük az embereket, visszaadtunk nekik valamit. A jövő érdekében a következő lépést is meg akarjuk tenni.

23 óra 02 perckor

Király Gábor, az Európa-bajnokságok legidősebb kapusa a könnyeivel küszködve nyilatkozott az M4-nek. Megköszönte a fiúk hozzáállását.

22 óra 51 perckor

VÉGE

A magyar válogatott 4–0-ra kikapott, de mindent megtett a mai meccsen is, hogy megnehezítse az ellenfél dolgát.

22 óra 50 perckor

92. perc

Fellaini is kapott egy sárgát, akárcsak Szalai.

22 óra 48 perckor

Itt a negyedik gól Belgiumtól

Carrasco nem hibázott a 91. percben.

22 óra 46 perckor

90. perc

ELEK ZICCERBEN!! De sajnos Courtois védett.

22 óra 45 perckor

89. perc

Batshuayi fellökte Dzsudzsákot, majd a labdát is elrúgta, ezért járt neki a sárga lap.

22 óra 44 perckor

88. perc

Dzsudzsák lőtte ki Witselt egy szabadrúgás után.

22 óra 42 perckor

Jövünk előre egy szépítő gól reményében.

22 óra 42 perckor

Közben Böde Dániel és Fellaini is bejött a pályára. A Fradi csatára Juhászt váltotta.

22 óra 35 perckor

80. perc

Újabb gól Belgiumtól, eldőlt a mérkőzés...

Még nem álltunk fel teljesen a második gól okozta sokkból, amikor jött a meccs embere, Hazard, és kilőtte a bal alsó sarkot.

22 óra 33 perckor

78. perc

Két góllal vezet Belgium...

Jobb oldali szöglet után Hazard elé került a kifejelt labda, a Chelsea sztárja magát szöktette, pontosan centerezett, Batshuayi dolga nem volt nehéz.

22 óra 31 perckor

76. perc

Cserélnek a belgák is, Lukakut Michy Batshuayi váltotta.

22 óra 30 perckor

75. perc

Érkezik Nikolics Nemanja, Pintér jött le a pályáról.

22 óra 25 perckor

70. perc

Yannick Carrasco állt be Mertens helyére.

22 óra 24 perckor

JUHÁÁSZ!!

A védő lövése suhant el centiméterekkel a jobb alsó sarok mellett, Szalai becsúszva próbált belekaparni a labdába, nem sikerült neki.

22 óra 23 perckor

67. perc

Vermaelen kapott sárga lapot buktatásért.

22 óra 22 perckor

66. perc

DE KEVÉS HIÁNYZOTT!! Pintér megpattanó lövését tolta ki szögletre Courtois, majdnem behullt mögötte a labda a kapuba.

22 óra 18 perckor

62. perc

Most Nainggolan lőtt a kapu mellé, a belgák kezdenek újra fölénybe kerülni. 

22 óra 16 perckor

61. perc

A csereként beállt Elek sodorta el Hazard-t, ő is besárgult.

22 óra 14 perckor

59. perc

Lukaku próbált sarokkal gólt lőni, azért ő még nem Cristiano Ronaldo-szint, plusz megzavarta Mertenst is.

22 óra 09 perckor

54. perc

SZALAI! Dzsudzsák beadása után fejelt a csatár a kapu mellé, a labda megpattant az egyik védőn előtte.

22 óra 06 perckor

50. perc

Szép labdázás után Szalai került lövőhelyzetbe, a kaput nem sikerült eltalálnia.

22 óra 03 perckor

47. perc

Lang tette ki a kezét, ami Hazard arcában landolt, sárga lap.

22 óra 02 perckor

Alig kezdődött el a második félidő...

.. és máris jött egy Hazard-lövés, amit Király nagy bravúrral tolt ki szögletre.

22 óra 01 perckor

46. perc

Elkezdődött a második félidő!

22 órakor

Csere a magyar csapatban

Storck lecserélte Gerát, Elek Ákos állt be a helyére.

21 óra 56 perckor

Fotók: MTI/Illyés Tibor

Fotók: MTI/Illyés Tibor

21 óra 55 perckor

Eddig többet hibáztak a magyar játékosok, de az is látszik, hogy eddig messze Belgium a legerősebb ellenfele Storck csapatának.

21 óra 45 perckor

FÉLIDŐ!

21 óra 42 perckor

42. perc

Mit úsztunk meg! Hazard passza után Mertens 10 méterről leadott lövését hárította Király, majd megint Mertens lőhetett, a labda szögletre pattant.

21 óra 41 perckor

41. perc

Most DZSUDZSÁK veszélyeztetett. A magyar csapatkapitány a bal alsó sarkot vette célba, nem tévesztett sokat.

21 óra 39 perckor

39. perc

LOVRENCSICS!! A harmadik átlövése centikkel kerülte el a bal felső sarkot, ez egyenlítési esély volt!

21 óra 38 perckor

38. perc

Megint  simán jöttek át a középpályánkon, Lukaku csínybe adta, így De Bruyne nem tudott rendesen kapura lőni.

21 óra 35 perckor

35. perc

KAPUFA! De Bruyne szabadrúgása után Király tolta a felső lécre a labdát, nagy védés volt. Király utána a kezét fogta, és jelezte, hogy nagyobb is lehet a baj.

21 óra 34 perckor

34. perc

Kádár rúgta fel Mertenst a tizenhatos előterében, kapott egy sárgát, majd leszidta Guzmicsot a rossz helyezkedése miatt. 

21 óra 33 perckor

33. perc

Szalai kapott labdát a tizenhatoson belül, de két belga mellett nem sikerült  kapura fordulnia és lőnie.

21 óra 32 perckor

32. perc

Újabb gyors belga támadás, Lukaku lőtt csúnyán a kapu mellé, pedig De Bruyne is kérte a labdát.

21 óra 30 perckor

31. perc

Lovrencsics húzódott be középre, majd lőtt nagy erővel, méghozzá a kapu fölé.

21 óra 28 perckor

28. perc

Lukaku bénázott, ha nem totyog a labda felett, és azonnal indítja Hazard-t, akkor egyedül törhetett volna kapura, így viszont lesen kapta a labdát.

21 óra 28 perckor

30. perc

Lukaku emelt most jól, De Bruyne fejelt kapura, szerencsére kicsit magas volt neki az átadás, így Király simán hárított.

21 óra 25 perckor

25. perc

Kádár mögé lőtték be a labdát, Mertens nagyon gyors volt, de nagyon pontatlan is, ez volt a magyar csapat szerencséje.

21 óra 24 perckor

24. perc

Dzsudzsák is lőtt egyet, ez sem volt annyira veszélyes.

21 óra 23 perckor

Kezdünk megnyugodni, egyre többet birtokoljuk a labdát.

21 óra 22 perckor

22. perc

Kádár adott be jól, de figyelt Courtois. A villámgyors ellentámadás végén a blokkban halt el Hazard átlövése.

21 óra 19 perckor

20. perc

Gera és Szalai ütközött egy szöglet után, szerencsére egyiküknek sem lett baja. Pár pillanattal  később Alderweireld lőtt a kapu fölé méterekkel.

21 óra 16 perckor

16. perc

Courtois hibázott nagyot, egy hazaadott labda ment el mellette, ha kapura ment volna, akkor most 1–1 lenne az állás. De nem kapura ment.

21 óra 15 perckor

15. perc

Lukaku indította De Bruyne-t, Guzmics nem mert szabálytalankodni, a Manchester Ciyt játékosa laposan lőtt kapura, Királyról ez a labda is szögletre pattant. Eddig nem nekünk áll ez a meccs.

21 óra 10 perckor

Vezet Belgium!

De Bruyne szabadrúgása után Toby Alderweireld fejelt a kapu közepébe. Ő és Lukaku is nagyon üresen maradtak, lesről pedig nem lehetett szó.

21 óra 08 perckor

Jól kezdtek a belgák, szinte csak náluk van a labda. Egyelőre jól állja a sarat a magyar védelem.

21 óra 07 perckor

7. perc

Király most De Bruyne lövését fogta meg.

21 óra 06 perckor

7. perc

Romelu Lukaku lövése után Királyról pattant szögletre a labda, a sarokrúgásból nem lett semmi.

21 óra 05 perckor

6. perc

Lovrencsics Gergő lőtt laposan kapura ballal, Thibaut Courtois simán védett.

21 óra 04 perckor

4. perc

Kevin De Bruyne lőtt először a kapu irányába, de Király Gábornak nem kellett a labdához érnie.

21 óra 03 perckor

3. perc

Eden Hazard kapta a labdát a bal oldalon, de Nagy Ádám mellett nagyon pontatlanul indított.

21 óra 01 perckor

21 órakor

A belga szurkolók végig tapsoltak, amíg szólt a magyar himnusz.

20 óra 55 perckor

1. perc

Belgium kezdte a mérkőzést!

20 óra 43 perckor

20 óra 36 perckor

Magyar szurkolók Budapesten

20 óra 33 perckor

BREAKING! Kleinheisler László megsérült, Pintér Ádám került be a helyére a csapatba.

20 óra 29 perckor

Storck meccs előtti nyilatkozata

„Minden mérkőzés fontos, ha azt mutatjuk, mint korábban, akkor meglepetést is okozhatunk. Félelem nélkül, szervezetten kell játszanunk, minden megtörténhet. Már nyertünk, ha megnézzük, hogy mi történik nálunk Magyarországon, hogy mennyire örülnek a szurkolók!

20 óra 18 perckor

Csányi Sándor nyilatkozata

A magyar szövetség elnöke azt mondta, hogy a csapat már most túlteljesítette az elvárásokat. Hozzátette, hogy most különösen izgatott mindenki, mert győzelem esetén lehet, hogy könnyebb meccs várna a válogatottra a negyeddöntőben, mint ma este (a legjobb nyolc között Wales lesz az ellenfele a mostani párharc győztesének).

Csányi azt is mondta, hogy nem szabad túlértékelni azt az eredményt, amit most elért a csapat, mert még az út elején jár, és négy év múlva talán még nagyobb esélyekkel vághat neki az erősebb csapatok ellni mérkőzéseknek.

20 óra 15 perckor

Szurkolói képek a meccs előtt

Fotó: Europress - Richard Heathcote/Getty Images

Fotó: Europress - Richard Heathcote/Getty Images

20 óra 12 perckor

20 óra 05 perckor

Magyar szurkolók Toulouse-ban

20 óra 03 perckor

20 óra 01 perckor

Érdekességek

Összegyűjtöttük a legérdekesebb statisztikai adatokat a mérkőzéssel kapcsolatban, ezeket itt olvashatják el!

20 órakor

Kezdőcsapatok

Magyarország: Király – Lang, Juhász, Guzmics, Kádár – Gera, Nagy Á. – Lovrencsics, Pintér, Dzsudzsák – Szalai.

Belgium: Courtois – Meunier, Alderweireld, Vermaelen, Vertonghen – Nainggolan, Witsel – De Bruyne – Mertens, R. Lukaku, Hazard.

Kommentek:

Top 0