• Krimi
Faktor

Kétszer is ellopta ugyanazt a kocsit - videó

Egy kitört ablakú személygépkocsit tolt az utcán a gyanúsított Budapesten, amikor a rendőrök igazoltatták. Kiderült, hogy egy nappal korábban lopta el a kocsit, a Stadionoknál hagyta, elment dolgozni, majd visszament érte.

Lopás miatt folytat nyomozást a rendőrség egy 19 éves fábiánházi lakos ellen, aki a gyanú szerint kétszer is ellopott egy autót – írja a police.hu.

A gyanúsítottat a rendőrök 2017. január 7-én igazoltatták Budapest VIII. kerületében, amikor egy kitört ablakú Polski Fiatot tolt. A férfi a rendőrök kérdésére azt mondta, hogy a kocsi nem az övé, a tulajdonos kérte meg, hogy tolja el. Ezt követően a rendőrök felvették a kapcsolatot a jármű tulajdonosával, amely során kiderült, hogy a gépkocsit egy nappal korábban az Egressy útról ellopták.

Még a bejelentés napján, január 6-án a Puskás Ferenc Stadionnál meg is találták az autót. Értesítették a sértettet, aki azonban nem tudta elszállítani, mert üzemképtelen állapotban volt: eltört a kormányműve.

A gyanúsított azt mondta a rendőröknek, hogy azért hagyta a személygépkocsit a Stadionoknál, mert dolgoznia kellett menni, ezért csak másnap tért vissza érte: a rendőrök ekkor érték tetten, miközben az úton tolta.

Kommentek:

Top 0