• Krimi
Faktor

Elképesztő, mit állít a 14 éves diákját szexre csábító tanárnő

A fiú azt mondja ő az áldozat, a tanár pedig azt, hogy ő.

Illusztráció.

Illusztráció.

A 43 éves egykori tanár, Elizabeth Harbert megengedte egy 14 éves diákjának, hogy beköltözzön hozzá férjével közös otthonukba még 2005-ben, Ohióban

A nő áldozata azt állítja, hogy mikor először feküdtek le, akkor ő 14 éves volt, a tanárnő pedig 30. Harbert azt mondta neki, hogy úgy gondoljon rá, mint aki „70 százalékban az anyja és 30 százalékban a barátnője”.

A tanárnő 2006-ban elvált a férjétől, de diákjával továbbra is szexelt. A fiú a Wheeling Park Középiskolába járt, ahol az asszony dolgozott. A nő egy idő után a fiú gyermekével lett terhes. Ezt az apasági teszt is 99,99 százalékban igazolta, tehát Herbert jelenleg 28 éves áldozata a nő legidősebb gyermekének az apja.

Az egykori tanuló az iskola igazgatóját is megvádolta, méghozzá azzal, hogy az egészről tudott, mégsem tett semmit. Az igazgatót és a tanárnőt 11 bűncselekménnyel vádolták meg, többek között szexuális bántalmazással és zaklatással, a szexuális bűncselekmény jelentésének elmulasztásával, illetve érzelmi sérülés okozásával. Az áldozat azt reméli, hogy a per után felveheti a kapcsolatot gyermekével.

A tanárnő ügyvédje szerint a vádak hazugságok és az egészet csak a pénz miatt találta ki az állítólagos áldozat, aki el akarja választani az anyát és a gyermekét. Sőt, a védő azt állítja, hogy a fiú fizikailag és érzelmileg is bántalmazta a nőt.

A per a napokban folytatódik – írja a Daily Star.

Kommentek:

Top 0