• Belföld
MZ/X

Elkapták az egyik haláldrog-üzért, társát még körözik

Elfogta a rendőrség annak a párosnak az egyik tagját, akik Kínából rendeltek maguknak nagy mennyiségű zombidrog alapanyagot.

A NAV még csütörtökön közöle, hogy rendkívül veszélyes, halálos méregnek számító (a heroinnál is sokkal erősebb és már a belélegzése is életveszélyes) kábítószert találtak a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

A fentanil nevű mérget, amiből 2 milligramm is halálos, Kínából rendelték. A Repülőtéri Rendőr Igazgatóságon (RRI) az esettel kapcsolatban egy nőt és egy férfit gyanúsított meg. 

A rendelkezésre álló adatok szerint egy 32 éves nő 2018 első félévében postai küldeményként saját nevére Kínából megrendelt bruttó 506,5 gramm fehér port. A nő mellett az esettel a 24 éves Horváth József is összefüggésbe hozható (képünkön). Mivel a férfi felkutatására tett intézkedések ezidáig nem vezettek eredményre, az RRI körözését rendelte el.

EZT IS AJÁNLJUK:
    Fotó: police.hu

    Fotó: police.hu

    A 32 éves nőt a rendőrök 2018. szeptember 22-én elfogták, elszámoltatása folyamatban van.

    Az RRI kéri, hogy aki a képen látható férfi jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, írjon az ugyelet@rri.police.hu e-mail-címre, hívja a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság ügyeletét a 06-1-290-3121 telefonszámon, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a Telefontanú 06-80-555-111 ingyenesen hívható számán vagy a 107, 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.

    Kommentek:

    Top 16