• Külföld
Kummer Dóra

Elcseréltek két kisbabát a kórházban

Ausztriában, egy grazi kórházban cserélhettek el két újszülöttet 25 évvel ezelőtt. Egyelőre csak az elcserélt gyerekek egyikéről tudni, hogy kicsoda.

Egy véradáson merült fel a csere gyanúja, amelyet aztán egy DNS-teszt igazolt. Egy lány ugyanis 2014 elején egy véradás után azt vette észre, hogy vércsoportja más, mint amit az anyja kismamakönyvébe írtak.

A grazi kórház igazgatója, Gebhard Falzberger szerint az esetet 2015 áprilisában jelentették az ügyészségnek. Mivel a hatóság az eljárást időközben lezárta, a kórház most a családdal együtt próbálja kideríteni a történteket. A Kleine Zietung című osztrák lap szerint a véletlen csere 1990. október 15. és november 20. között történhetett. Az ügy lezárásáért a kórház ingyenes DNS-tesztet ajánl azoknak, akik ebben az időszakban a kórházban születtek vagy szültek. Ekkor egyébként körülbelül 200 lány született az osztályon.

Illusztráció: Europress-Marie Waldmann/Getty Images

Illusztráció: Europress-Marie Waldmann/Getty Images

Az osztály vezetése szerint ma már a véletlen csere elképzelhetetlen lenne, mert az újszülöttekre két azonosító karszalagot is tesznek, a kilencvenes években használt egy szalag helyett.

EZT IS AJÁNLJUK:

    Top 16