• Külföld
Faktor

Elbűvölő videóban jelentették be, milyen nevet kapott a jegesmedvebocs

A Colombus Zoo imádott jegesmedvéje már háromhónapos, ám múlt hét péntekig még nem kapott nevet. Az állatkert ugyanis nem bízta a véletlenre a felelősségteljes feladatot: 115 országból érkeztek szavazatok nőstény bocs nevének kiválasztására.

A jegesmedvekölyök nevét végül 80 ezer szavazat alapján választották ki, a hivatalos bejelentéshez pedig elragadó videót forgattak az állatkerti gondozók. A kis bocs a felvételen bemutatta, milyen ügyesen tud játszani, akár a névtáblájával is.

A kölyköt Norának nevezték el, ez a szülei neveinek összeolvasztásából jött létre: apját ugyanis Nanuqnak, az anyját Aurorának hívják.

A jegesmedvebocsot korán el kellett választani az anyjától, aki pár nappal a születése után nem foglakozott vele többet. Norát így a kezdetektől a gondozók nevelik. A jegesmedve azonban az emberi kezek között is kiválóan fejlődik: az állatkert egy Facebook-posztjában örömmel jelentette, hogy a bocs már hetente 2,5 centimétert nő.

EZT IS AJÁNLJUK:

    A Colombus Zoo egyik legnépszerűbb jövevényéről már korábban is beszámolt a Faktor. Itt megnézheti, hogyan alszik Nora a bölcsőjében egyhónapos korában.

    Top 16